Aktuális

Idegenek adakoztak a repülőgépen, hogy segítsék a tanár iskoláját

Hátrányos helyzetű diákok iskoláját támogatta több idegen is, amikor pénzt adtak a velük együtt utazó tanárnak.

A chicagói tanár, Kimberly Bermudez a repülőn ülve meghallotta, hogy utastársa arról az iskoláról beszél, ahol ő tanít. Beszédbe elegyedtek, majd a nő elmesélte, hogy a Carlos Fuentes Általános Iskolában sok nehéz sorsú gyerek jár, némelyikük hajléktalan. Munkája legnehezebb része Kimberly szerint az, amikor látja, hogy a gyerekek reggel éhesen jönnek be az iskolába. Szüleik keményen dolgozó bevándorlók, akik inkább nem esznek, csak azért, hogy gyermekeiknek legyen mit adniuk.

„Nem tudod ellenőrizni, hogy mi történik otthon. Ezek a szülők csodálatosak, előtérbe helyezik a gyerekeiket, hogy amiben csak tudnak, ne szenvedjenek hiányt” – mondta el később Bermudez a The Washington Post interjújában.

Fotó: Pexels.

Bermudez szerint az iskola minden tanára és ügyintézője saját pénzét sem kíméli, hogy kielégítsék a rászorulók olyan alapszükségleteit, mint a fehérnemű, a szappan vagy az iskolai felszerelés. Hallva a diákok megrázó történeteit, Kimberly egyik utastársa egy 100 dolláros bankjegyet nyújtott át a nőnek, ezzel a megjegyzéssel: „Tegyél vele, amit jónak látsz.”

Miután a repülőgép leszállt, több utas is odament a nőhöz, és hasonlóan az előzőhöz, pénz adtak Kimberlynek, hogy így támogassák a gyerekeket. Végül 530 dollár (148.000 forint) gyűlt össze az alkalmi támogatásokból. 

Fox News

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top