nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Fényes nappal erőszakoltak meg egy 23 éves nőt Veresegyházon

Fényes nappal erőszakoltak meg egy 23 éves nőt Veresegyházon

A nő a reggeli vonatot akarta elérni, mikor ütést érzett a fején. Elájult, majd meztelenül ébredt az erdőben.
NLCafé
f Ajánlom

A 23 éves nő hétfő reggel az erdőkertesi vasútállomásra tartott, hogy a nyolc órakor induló vonatot elérje, de a Revetek utca utáni erdős részen megtámadták. „Zaklatottan, összezuhanva, piszkosan érkezett az állomásra fél kilenc körül. A testén föld, a hajában pedig falevelek voltak. Azt kérte, hívjak segítséget, mert meztelenül ébredt az erdőben, de nem emlékszik semmire” – mondta a Borsnak egy állomáson dolgozó nő, aki hívta a mentőket és a rendőröket.

Fotó: Neményi Márton

A nőt nemcsak megerőszakolta az ismeretlen támadó, hanem ki is rabolta. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon szexuális erőszak miatt ismeretlen tettes ellen nyomoznak, két veresegyházi lakos szerint egy biciklin távozó férfit kerestek. A közösségi médiában az eset után többen is azt írták, hasonló módszerrel támadtak meg egy másik nőt a város egy másik részén néhány nappal korábban, amiatt azonban nem érkezett rendőrségi bejelentés.

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]