Aktuális

Kamu volt a terrortámadásról szóló cikk, 9 ezer euróra büntették a blogot

Hatalmas terrortámadásról írt a német blog, de a cikkből egy szó sem volt igaz. Az ügyészség szerint az álhír megzavarta a köznyugalmat.

Kilencezer euró, azaz csaknem hárommillió forint pénzbüntetést kell fizetnie egy német blognak, mert márciusban azt az álhírt kezdte terjeszteni, hogy „apokaliptikus méretű” terrortámadás történt Mannheimben – jelentette csütörtökön a n-tv német hírtelevízió.

A Rheinneckarblog 136 halottról és 50 támadóról számolt be, valamint azt írta, hogy a rendőrség hírzárlatot rendelt el. Mindebből egy szó sem volt igaz. A terrortámadás soha nem történt meg. A mannheimi rendőrség már akkor közölte, hogy kitalációról van szó.

A pénzbírság kiszabását az ügyészség kezdeményezte, mert úgy ítélték meg, hogy ez a fake news megzavarta a köznyugalmat. A kamu terrortámadásról szóló blogbejegyzést több mint húszezren nyitották meg. Az ügyészek szerint a szöveg valóságszerű és megtévesztő, mert nem derül ki belőle, hogy kitaláció.

A Rheinneckarblog üzemeltetője, Hardy Prothman fellebbezni akar a döntés ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top