Aktuális

Drogtúladagolásban halt meg az anyatejjel táplált csecsemő

Az újszülött csupán 11 hetes volt. Anyja fájdalomcsillapító-függőséggel küzdött, emiatt metadont is szedett.

Metadont, amfetamint és metamfetamint is találtak annak a 11 hetes újszülöttnek a vérében, aki drogtúladagolás következtében április 2-án életét vesztette az amerikai Új-Angliában. A kábítószerek az anyatejjel jutottak a kisfiú szervezetébe, ezért anyja, a 30 éves Samantha Whitney Jones ellen emberölés miatt emeltek vádat.
 
A bírósághoz benyújtott dokumentumok szerint az anya a tragédia előtt három nappal abbahagyta a szoptatást, mert nem volt elég teje, és tápszerre váltott, aznap hajnalban azonban mégis megpróbálkozott a szoptatással, mert nem volt kedve lemenni a konyhába, hogy tápszert készítsen. Később aztán tápszert is adott a csecsemőnek, amit a gyerek apja készített el, mielőtt elment dolgozni, de egy órával azután, hogy az etetést követően visszafektette aludni a babát, arra lett figyelmes, hogy a gyermek sápadt, és váladékozik az orra. Elmondása szerint kiabálva hívta az anyját, majd a 911-et is tárcsázta, és megpróbálkozott az újraélesztéssel is, de a kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

Samantha Whitney Jones fájdalomcsillapító-függősége miatt szedett metadont. A pár másik, kétéves gyermekét az apa felügyeletére bízták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top