Aktuális

Vádat emeltek a Dózsa György úti gázoló volt barátnője ellen, mert összevert egy másik nőt

K. Szilvia azért bántalmazta a nőt, mert állítólag összemelegedett M. Richárddal. A verésről még videó is készült, amit kitettek a netre.

Vádat emeltek a Dózsa György úti gázoló, M. Richárd volt barátnője, K. Szilvia ellen. A nő még 2017 júniusában verekedett össze egy másik nővel, B. Diánával.

A konfliktust az szülte, hogy B. Diána állítólag összemelegedett M. Richárddal. A verekedésről még videó is készült, amit a bántalmazó Szilvia az Instagramján is megosztott – értesült a Bors.

Az ügyben a budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség emelt vádat, de nemcsak a verekedő Szilvia, hanem a felvételt készítő barátnője, Alexandra ellen is.

Az ügyészség közölte, hogy a verekedés a sértett XIII. kerületi lakásánál történt. Vártak rá, majd amikor a nő megérkezett, az egyik vádlott rátámadt. A hajánál fogva a földre rántotta, majd többször ököllel próbálta megütni a karjaival védekező sértett fejét. Még a nyakára is rálépett, miközben a nő haját húzta.

A támadó nő társa mobiltelefonnal rögzítette a bántalmazást, és feltartóztatta azokat az embereket, akik közbe akartak avatkozni.

A bántalmazó nő ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétsége, valamint személyes adattal való visszaélés vétsége miatt emeltek vádat. A videót készítő barátnő ugyanezen vétségek bűnsegédje volt a vád szerint.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top