Aktuális

Éhező kutyákat tartott bezárva

A 63 éves nő beteges kutyagyűjtő. Az állatvédő egyesületek dolgozóinak több állatot is ki kellett menteniük az asszony lakhatatlan állapotú házaiból.

Rengeteg kutyát tartott bezárva két házában egy nő a Somogy megyei Lullában. A beteges kutyagyűjtő asszony az utcáról szedte össze a négylábúakat, valamint a szomszédok felesleges ebeit is hazavitte – számolt be a Tények. Az állatok azonban „családon belül” is szaporodtak, úgyhogy 20 fölé ment a létszámuk, ám mire a helyiek bejelentésére az állatvédők kiérkeztek, már csak 13 kutya volt.

Az állatok borzalmasan szenvedtek, éheztek, mert a Budapesten élő asszony enni is csak ritkán adott nekik, a Tények stábja talált köztük elpusztult állatot is. A környékbeliek azt is elmondták, hogy nagyon sok macska élt itt, de a kutyák az éhezés miatt minden bizonnyal felfalták őket.

A szomszédok arra panaszkodtak, hogy hatalmas a bűz, a sok kutya folyamatosan ugatott, ezért nem tudnak aludni. Amikor pedig a kutyagyűjtő nő kiengedte a kutyákat, annyira vadak voltak, hogy a helyiek nem mertek kilépni az utcára, kisgyerekkel pedig pláne nem.

A nő már 3 éve így élt, végül a szomszédok győzték meg arról, hogy ki kell hívni az állatvédőket, akiknek megígérte, hogy soha többé nem fog kutyákat tartani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top