Aktuális

Durva dolgok derültek ki a budapesti iskolákról

Aggályosnak tartja egyes fővárosi iskolák beíratási gyakorlatát Székely László ombudsman, aki szerint Budapest egy adott kerületében az elsősöket szétosztják egymás között az iskolaigazgatók.

Jogsértő módon járt el egy iskola, amikor helyhiányra hivatkozva nem vett fel egy körzetébe tartozó gyermeket, a fenntartó pedig ezt nem vizsgálta ki megfelelően – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Székely László jelentésében egy aggályos gyakorlatra is felhívta a figyelmet: az iskolák igazgatói az adott kerületben – személyes adatokat felhatalmazás nélkül továbbítva – „szétosztják” egymás között a tankötelessé váló gyermekeket.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: egy apa fordult az ombudsmanhoz, panaszbeadványában a körzetes iskola és annak fenntartója döntéseit sérelmezte. 

Helyhiányra hivatkoztak

A férfi a körzetes iskolába kérte gyermeke felvételét, de ott helyhiányra hivatkozva elutasították. Javasolták neki, hogy gyermekét a kerület egy másik iskolájába írassa be, és a gyerek adatait továbbították is a másik iskolának. 

A panaszos szerint a körzetes iskola azért nem akarta felvenni gyermekét, mert beszédhibája miatt a beíratáskor folyamatban volt a szakértői bizottsági vizsgálata. Az elutasító határozattal szemben a fenntartóhoz fordult, amely bekérte a már elkészült szakértői bizottsági véleményt, majd helyt adott a szülői kérelemnek. Az apa azért sérelmezte a fenntartói döntést, mert az nem minősítette jogellenesnek a helyhiányra hivatkozó elsőfokú határozatot, csak a beszédhiba megállapításának hiányában tartotta megalapozatlannak.

Az ombudsman kiemelte: a körzetes iskolának a felvételnél csak azt kell vizsgálnia, hogy a jelentkező gyermeknek a körzetben van-e a lakóhelye vagy az állandó tartózkodási helye, és fennállnak-e a tankötelezettség megkezdéséhez szükséges feltételek. A jelentés szerint a körzetes iskola nem vizsgálta, hogy megvannak-e ezek a feltételek, a jelentkezést helyhiányra hivatkozva utasította el, ezzel megsértette a gyermek oktatáshoz való jogát. 

Székely László hozzátette: a kötelező felvételnek éppen az a lényege, hogy mindig legyen olyan iskola, amely biztosítja a tankötelezettség teljesítésének helyét, ezért a helyhiányra hivatkozás nem értelmezhető.

Szétosztják a gyerekeket

Az ombudsman a tények alapján feltételezte, hogy a körzetes iskola elutasító döntésében előre valószínűsítette a gyermek sajátos nevelési igényét, ezért jelölte meg beiskolázásra a kerület egy másik iskoláját. Döntésével kapcsolatban az igazgató a kerületi beiskolázási értekezletre hivatkozott, amelyen az iskolák igazgatói és helyetteseik megbeszélték a kerületi gyermekek beiratkozásának módját.

Ennek lényege – amit a másik iskola igazgatója is megerősített –, hogy a szülők egy általuk preferált iskolába jelentkeznek gyermekükkel, és lehetőségük van megnevezni másik intézményt is, amelyet elfogadhatónak tartanak. 

Az alapjogi biztos megállapította, hogy a jogállamiság elvével és a szülő neveléshez fűződő jogával összefüggő súlyos visszásságot okoz, hogy az iskolák a szülőktől nyilatkozatot kérnek arról, a kötelező felvételt biztosító iskolán kívül mely másik iskolát tartják elfogadhatónak. Hasonlóképpen aggályos, valamint az információs önrendelkezési jog sérelmét idézi elő, hogy a kerület iskoláinak igazgatói – a szülői nyilatkozatra tekintettel vagy akár azt figyelmen kívül hagyva – egymás között „szétosztják” az iskolákba jelentkező gyermekek felvételét, és a gyermekekre vonatkozó adatokat is megosztanak egymás között.

Az ombudsman jelentésében a szülői kérelem fenntartói elbírálását érintően is visszásságot állapított meg. A vizsgálat feltárta, hogy a fenntartó határozata a jogszabálysértő eljárás helyett tévesen érdeksérelemre hivatkozott. Székely László aggályos mulasztásnak minősítette azt is, hogy a fenntartó egyáltalán nem vette észre az iskolák által kialakított, az alapvető jogállami követelményeket sértő „beíratási” gyakorlatot.

A Klebelsberg Központ elnökétől kérte, hogy folytasson le átfogó országos vizsgálatot, és ennek alapján intézkedjen a hasonló törvénysértő, a jogbiztonság követelményével ellentétes, alapjogilag aggályos gyakorlat felszámolására. Az alapjogi biztos a konkrét ügyben a fenntartó eljárását is kezdeményezte. Továbbá azzal kereste meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, hogy tekintse át, biztosított-e az érintett gyermekek és szülők személyes adatainak védelme az általános iskolai felvételiknél, beíratásoknál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top