Aktuális

Azt hitték a siófokiak, hogy vegyszerrel pusztítják a fákat, de csak túl sokan pisilnek a tövükbe

Meggyűlik a helyiek baja a bulizni érkező embertömegekkel.

Sorra száradnak ki a fák a Balaton partján Siófokon. A sok esetben 20-30 éves fűzfák és nyírfák tövében néhol még a fű is kikopott. Mivel a fasorok elsősorban az üdülők előtt kezdtek pusztulni, a siófoki önkormányzat sokáig arra gyanakodott, hogy vegyszerrel pusztítják a fákat. Lengyel Róbert polgármester egy Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy a „milliomosok” szándékosan mérgezik a szabad kilátást zavaró közterületi fákat.

A Somogy megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást az ügyben, azt azonban hamarosan meg is szüntették, mivel kiderült, hogy nem bűncselekményről, hanem köztisztasági szabálysértésről van szó. A talajminták vizsgálata során ugyanis megállapították, hogy nem vegyszer, hanem „túlzott vizeletszennyezés” okozta a fák elszáradását – írja az Index.

A Siófokra érkező, bulizni vágyó embertömegekre ettől eltekintve is rengeteg a panasz. A polgármester szerint többek között szemetelnek, padokat és kukákat rongálnak, mindent levizelnek, sőt újonnan ültetett facsemetéket törnek le. Lengyel Róbert ezért azt kéri, hogy aki ilyesmit tapasztal, azonnal értesítse a rendőrséget:

Az, hogy magunk szólunk, sokszor kevés. A saját bőrömön tapasztaltam meg az elmúlt időszakban, mire is jutok a szép szóval. Cinikus kiröhögés, rosszabb esetben a melegebb éghajlatra küldés volt a vége

– írta egy bejegyzésben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top