Aktuális

Tavaly felújították, idén újabb százmilliókat költenek a Császár-Komjádi uszodára

Épp hogy csak megszáradt a festék a tavalyi vizes világbajnokságra közel 4 milliárd forintból felújított Császár-Komjádi uszoda korlátján, idén újabb százmilliókat költenek rá.

Hamarosan újabb százmilliókért újítják fel a 2017-es vizes világbajnokságra 3,8 milliárd forintból felújított Császár-Komjádi Béla Sportuszodát – tudta meg a 24.hu. Az épületre főként európai uniós forrásból összesen 312 millió forintot költenek majd, amiből energetikai korszerűsítést terveznek.

A lap emlékeztet, hogy a tavalyi átadón Tarlós István főpolgármester úgy fogalmazott:

A több mint negyven évvel ezelőtt átadott létesítményt most először újították fel teljeskörűen, mindent a mai kornak megfelelő technikával modernizáltak.

Az Árpád fejedelem út gépkocsi forgalommal a főváros II. kerületében. Középen a Császár-Komjádi Sportuszoda épülete – MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Az elnyert energetikai beruházás leírásában viszont már részlegesen felújított létesítményként beszélnek a Császár-Komjádi uszodáról, amelynek egyes elemeit korszerűtlennek nevezik, egyes helyeken pedig a szigetelés hiányára is kitérnek. A leírásból kiderül, hogy közel 500 négyzetméternyi nyílászáró cseréjét is tervezik, noha a tavalyi 3,8 milliárd forintos felújításra kiírt közbeszerzési eljárás egyik eleme a szükséges nyílászárók javítása, cseréje volt.

A 24.hu megpróbálta tisztázni a kérdést a pályázatot elnyerő Nemzeti Sportközpontoktól, de az alábbi választ kapták:

„A korábbi beruházás során a Császár-Komjádi Sportuszoda építészeti, részleges gépészeti felújítása valósult meg, a most elnyert támogatásból pedig a fűtési rendszer korszerűsítése valósulhat meg, ami 700 000 kW energiamegtakarítást jelent évente. A tervezett beruházás keretében hőszivattyús rendszer beépítése, napelemes rendszer kialakítása, az uszoda homlokzatának hőszigetelése, az acélportálok, valamint az uszodához kapcsolódó üzletek és szállásépület nyílászáróinak cseréje valósulhat meg. A munkálatok az uszoda működését érdemben nem fogják befolyásolni. A beruházás tervezése és ütemezése a támogatási szerződés megkötése után kezdődhet meg.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top