Aktuális

Elcserélték a kórházban a gyereküket, a szerencsének köszönhetik, hogy kiderült

A cserére nem sokkal azután derült fény, hogy a büszke szülők bemutatták családtagjaiknak a gyereket.

„Egy idő után feltűnt, hogy a baba egy picikét sem hasonlít egyikünkre sem” – nyilatkozta a CNN-nek a gyerek édesanyja. Hozzátette, miután gyanakodni kezdett, alaposan átnézte a baba kosarát, és ekkor döbbent rá, hogy valaki más holmijaival néz farkasszemet. „Ez volt az a pillanat, amikor a szobába betoppant az egyik ápoló, és közölte velünk, hogy rossz babát hoztak be hozzánk.

Az anyuka a CNN-nek beszélt arról is, hogy bár nagyon megijedtek, most már szerencsésen túl vannak az első sokkon. Hozzátette, a gyereküket azért keverhették össze egy másik babával, mert a másik családnak ugyanaz volt a vezetékneve, mint az övék, a nővér pedig az azonosító alapján rossz szobába vitte a gyereket.

A család az amerikai hírcsatornának már otthon nyilatkozott. Elmondták, nem haragszanak a történtek miatt, mindenesetre most már pontosan tudják, milyen súlyos következményekkel járhat egy egészen aprócska figyelmetlenség is. „Akár komolyabb tragédia is lehetett volna a dologból” – mondta a kisfiú édesapja, Arnold Jr. Perry.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top