nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
„Mi az, hogy nem kap levegőt? Talán meghalt, uram?” – pánikrohamban szenvedő beteget alázott meg a sürgősségis orvos

„Mi az, hogy nem kap levegőt? Talán meghalt, uram?” – pánikrohamban szenvedő beteget alázott meg a sürgősségis orvos

A felháborító esetről készült egy videó is, amelyet néhány nap alatt több mint 4 millióan láttak. Részben ennek is köszönhető, hogy az említett orvos már nem dolgozik a kórházban.
Esvé
f Ajánlom

Az első pánikrohamomat, hiába volt hosszú évekkel ezelőtt, sosem fogom elfelejteni: ültem a gép előtt, mint máskor. Dolgoztam, mint máskor. Aztán egyik pillanatról a másikra azt vettem észre, hogy úgy kapdosom a levegőt, mintha épp maratont futnék. Ez viszont teljesen új volt. Muszáj volt felállnom, lemennem az udvarra, csak el a gép elől. Mire kiértem a szabad levegőre, már alig kaptam levegőt, szédültem, és teljesen biztos voltam abban, hogy pillanatokon belül meg fogok halni.

Nem haltam meg. Sőt! A roham amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is, hála az éppen a környéken lévő kollégáknak, akik ösztönösen azt tették, amit egy ilyen helyzetben kell: nyugodtak maradtak, és ahelyett, hogy még jobban rám hozták volna a frászt, minden megtettek, hogy kizökkentsenek, és meggyőzzenek arról, hogy minden rendben lesz.

Elképzelni sem tudom, mi lett volna, ha a kollégák helyett egy olyan orvossal találom magam szemben, mint Beth Keegstra, aki nem elég, hogy nem segít, de még meg is aláz. A 20 éves amerikai egyetemistával, Samuel Bardwellel ugyanis ez történt: a srácra, akinek korábban is volt már szorongásos epizódja, sőt pánikrohama is, kosárlabdázás közben tört rá az újabb roham. Mentőt hívott, ám a kórházban nem egészen azt az ellátást kapta, amire számított.

Mikor Sam a szokott orvosságot kérte ugyanis, kezelőorvosa, dr. Beth Keegstra azt feltételezte róla, hogy drogfüggő, aki a következő adagért betegséget színlel. „Nézze uram, állítom, hogy ezen az osztályon ön a legkevésbé beteg ember, szóval pattanjon fel az ágyról, és menjen haza” – hallható az orvos azon a videón, amit Sam édesapja készített. És ez még csak a kezdet volt: azon túl, hogy Keegstra folyamatosan sértegette a betegét, és rángatta őt, hogy keljen fel, még ki is nevette a srácot, amikor arról panaszkodott, hogy nem kap levegőt.

„Mi az, hogy nem kap levegőt? Wow. Akkor biztos meghalt. Úgy érzi, hogy meghalt, uram?”

Beth Keegstrát azóta elbocsátották az állásából, nagyrészt az esetről készült videónak köszönhetően, amit azóta több mint négymillióan láttak. Köztük minden bizonnyal jó néhány olyan mentális problémával küzdő beteg is, aki még most is hezitál, hogy segítséget kérjen-e. Keegstra valószínűleg fel sem mérte, hogy minősíthetetlen tette nemcsak annak az egy embernek árt majd (mintha ez nem lenne amúgy untig elég), akit megalázott, hanem azoknak is, akik eddig éppen azért halogatták a segítségkérést, mert rettegtek attól, hogy az orvosok majd nem veszik komolyan a panaszaikat vagy a kínzó tüneteiket.

Tudom, miről beszélek; ha nincs a mentális betegeket megbélyegző stigma, a „minek görcsölsz rajta annyit, egyszerűen engedd el a dolgot” hozzáállás, a félelem attól, hogy a tüneteimet csak én és egyedül én veszem komolyan, valószínűleg az első pánikrohamom után én se várok hat évet azzal, hogy segítséget kérjek.

Megosztás Facebookon