Aktuális

Több tízezer diploma ragadt bent hiányzó nyelvvizsgák miatt

Újraindítják a Diplomamentő programot, szeptembertől kezdődnek a nyelvi képzések.

Június elejéig összesen 91.595 olyan képzést tartott nyilván a Felsőoktatási Információs Rendszer, amely esetében a hallgató sikeres záróvizsgát tett, de oklevelét nyelvvizsga hiányában még nem kapta meg – írta a Magyar Hírlap az Oktatási Hivataltól kapott adatok alapján csütörtökön.

A hivatal adatai szerint csak tavaly 10.737 olyan diplomát adtak ki, amelyhez a záróvizsgát valamely korábbi évben tették le.

A kormány 2014-ben indította el a Diplomamentő programot, amely azoknak a nyelvtanulását támogatta, akiknek kizárólag a nyelvvizsga hiánya jelentette az akadályt a diploma átvételéhez, és már nem rendelkeztek tanulói jogviszonnyal. A kezdeményezéssel több mint hatezer diploma megszerzéséhez sikerült hozzájárulni.

A 2015-ben lezárult program most újraindul, így több mint ezerháromszáz egykori hallgató juthat hozzá okleveléhez. A nyelvi képzések szeptembertől indulhatnak, és 2019 végéig kell lezárulniuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top