Aktuális

Meghalt Bán Magda újságíró

Június 13-án elhunyt Bán Magda újságíró, a Magyar Rádió szerkesztő riportere és műsorvezetője.

Hosszú betegség után június 13-án elhunyt a Magyar Rádió kiváló munkatársa, Bán Magda, aki húsz éven át dolgozott szerkesztő riporterként, műsorvezetőként. Számos irodalmi művet alkalmazott rádióra. Az irodalmi élet pótolhatatlan alakja volt – írja nekrológjában a Litera.

Bán Magda az ELTE BTK magyar-orosz szakán végzett, a MÚOSZ újságíró iskola elvégzése után újságíróként helyezkedett el, az Új Tükör, az Ország-Világ, a Film Színház Muzsika munkatársa volt, de írt a Magyar Nemzetbe és az Élet és Irodalomba is. 1981-ben Móricz Zsigmond ösztöndíjat kapott. 1977 és 2006 között a Magyar Rádió külső, majd belső munkatársa, szerkesztő, riporter, műsorvezető. Háromszor kapta meg a Magyar Rádió nívódíját.

20 évig szerkesztette az Ünnepi könyvhét Vörösmarty téri színpadának programját. Életútinterjúkat készített olyan szerzőkkel, mint Poszler György, Beney Zsuzsa, Nádas Péter, Juhász Ferenc és Faludy György. Szerkesztőként is tevékenykedett, többek közt ő gondozta Nemes Nagy Ágnes Szőke bikkfák (verselemzések) kötetét a Móránál 1988-ban és Mikszáthné Mauks Ilona visszaemlékezéseit a Palatinusnál 2010-ben.

2008 és 2013 között a Nyitott Műhely Alapítvány elnöke volt. A Nyitott Műhelyben emellett sorozatokat szervezett, és beszélgetéseket vezetett.

Kiváló rádiós szerkesztő volt, remek beszélgetőpartner, értő, érzékeny kérdező, tevékeny szervező, több mint harminc évig, haláláig az irodalmi élet pótolhatatlan alakja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top