Aktuális

Belepasszírozta a gyalogost az épületbe egy tolató sofőr

Egy 63 éves ócsai férfi hátramenetbe kapcsolta a sebességváltót, majd gázt adott. Egy súlyos sérült, egy megrongálódott épület.

Nem friss az ügy, amiről a rendőrség beszámol, de most került át az ügyészségre vádemelési javaslattal. A nyomozás adatai szerint még 2016. november 25-én reggel 9-kor gondolt egyet egy 63 éves sofőr, és egy ócsai telephelyen kocsijával tolatni kezdett, aminek során a jármű mögött álló gyalogost nekitolta az egyik raktárépület ajtajának.

Az elgázolt gyalogos súlyosan megsérült. Fotó: police.hu

Az ütközés erejétől az ajtó leszakadt, a férfi pedig a raktárépületben a földre esett. A baleset következtében a gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett. A dabasi rendőrök a gépjármű sofőrjét az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki.

A Dabasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a gyanúsított ellen közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, és a keletkezett iratokat a járási ügyészségnek küldte meg vádemelési javaslattal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top