Aktuális

Megúszta az életfogytiglanit a csecsemőgyilkos anya

Hét év börtönbüntetést kapott az a nő, aki két éve nyugtatók hatása alatt megölte kislányát, mert idegesítette a csecsemő sírása. N. Marietta ügyében ez már a negyedik tárgyalás, az ítélet most sem jogerős.

Hét év börtönbüntetésre ítélte a csecsemője megölésével vádolt fertőendrédi nőt a Győri Törvényszék csütörtökön. A halált okozó testi sértés miatt kiszabott ítélet nem jogerős – olvasható a törvényszéknek az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A családi tragédiáról korábban mi is beszámoltunk. N. Mariettának a meggyilkolt kislány a második gyermeke volt, akinek állítólag egy svájci férfi az apja, a nő korábban az alpesi országban dolgozott prostituáltként. 2016-ban viszont hazaköltözött, majd összejött későbbi élettársával.

Marietta sokat ivott, még több nyugtatót szedett, kislányát, akinek a sírását nem tudta elviselni, sokszor elhanyagolta, türelmetlen volt vele.

A végzetes napon Marietta egész végig egyedül volt kislányával, saját bevallása szerint legalább nyolc nyugtatót vett be ez idő alatt. Később, a délutáni etetésnél a gyerek sírni kezdett, amitől a nő elvesztette az önuralmát: háromszor, vélhetően ököllel megütötte a kicsi fejét, és nagy erővel, hosszan rázta a testét. A hét és fél kilogrammos csecsemő nem sokkal ezután meghalt.

A gyilkos anya halott gyermekét az ágy melletti szőnyegen hasra fektette, ebben az állapotban találta meg a hazaérkező élettársa, aki sírva hívta a mentőket. A mentősök a több órája halott csecsemőt megpróbálták újraéleszteni, kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét. A vádlott ezután a rendőrök megérkezéséig rendet rakott a szobában.

 A csecsemő halálának közvetlen oka diffúz agyzúzódás, súlyos agyvizenyő kialakulása volt.

 

A szakértői vélemény alapján a nő gyógyszerek miatti tompultsága nem volt olyan fokú, hogy ne ismerje fel tette következményeit, az ítélet indoklása szerint ezért bűnössége megállapítható volt a halált okozó testi sértésben.

Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt kért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top