Aktuális

Rendszeresen levágott állati testrészeket találnak a kutyasétáltatók a III. kerületben

Az állatkínzás gyanúja is felmerült, a rendőrség azonban nem nyomoz az ügyben.

Rendszeresen levágott állati testrészeket és tetemeket találnak a kutyasétáltatók a III. kerületben a kaszásdűlői lakótelephez közeli fás, bokros részen – írja a hvg.hu.

A hírportálnak egy közelben lakó kutyatulajdonos nyilatkozott. Mint mondta, volt olyan, hogy több kiló állati belsőségre bukkant a kutyája, de az is előfordult, hogy levágott kutyalábat kellett elvenni tőle. Már a rendőrség figyelmét is felhívták a helyzetre, ám ők nem nyomoznak az ügyben.

Már a környéken olykor szinte derékig érő szemét is elfogadhatatlan, amit próbáltunk ugyan civil összefogással eltüntetni, de reménytelen. Viszont az már tényleg hatósági intézkedést igényelne, hogy sorra találjuk az állati testrészeket. Nyúlfejeket, amin láthatóan szabályos nyúzásnyomok vannak, máskor kutyalábat, vagy különféle bőr- és szőrdarabokat

– mondta a névtelenül nyilatkozó lakos.

Az ügy több évre nyúlik vissza, jelenleg azonban gyakoribbá váltak az ilyen esetek, már pár hetente újabb és újabb darabok bukkannak fel. Némelyik tetemen világosan látszik, hogy „szabályos, egyenes vágás mentén nyúzták meg, illetve zsigerelték ki”.

Így tehát az állatkínzás gyanúja is felmerült az ügyben, de közegészségügyi problémát is jelenthet a helyzet. A helyiek az ÁNTSZ-t is értesítették, de ők is máshová küldték őket. Egy állatvédő szervezetet, az Állatmentő Szolgálatot is értesítették, akik feljelentést tettek elsődlegesen állatkínzás, esetlegesen más, vadászattal kapcsolatos vagy vadász által elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt. Ezen felül bejelentést tettek az Országos Magyar Vadászkamaránál is.

Az ügyben mégsem történt előrelépés. A a Budapesti Rendőr-főkapitányságra érkezett feljelentést például elutasították, mert „nem merül fel bűncselekmény gyanúja” az esetekkel kapcsolatban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top