Aktuális

Igazat adott a bíróság a cukrásznak, aki nem készítette el a meleg pár esküvői tortáját

A denveri cukrász vallási okokra hivatkozva nem készítette el David Mullins és Charlie Craig esküvői tortáját. A legfelső bírósági döntés most neki adott igazat a több bírósági fórumot is megjárt ügyben.

Az Egyesült Államok Legfelső Bírósága igazat adott annak a keresztény cukrásznak, aki néhány éve vallási okok miatt elutasította, hogy elkészítse egy azonos nemű pár esküvői tortáját.

Hétfőn kihirdetett állásfoglalásában a bíróság kimondta, hogy Colorado állam emberi jogi bizottsága megengedhetetlen ellenségességet mutatott a vallással szemben, amikor úgy döntött, hogy Jack Phillips cukrász megsértette a szövetségi állam megkülönböztetés elleni törvényét.

A cukrász ugyanis 2012-ben megtagadta, hogy elkészítse David Mullins és Charlie Craig meleg pár esküvői tortáját. A szövetségi állam törvényei tiltják, hogy vállalkozások elutasítsák szolgáltatásaikat faji, nemi, szexuális orientáció alapján.

A legfelső bírósági döntés megállapította, hogy a bizottság megsértette Phillips vallási jogait az amerikai alkotmány első kiegészítése alapján. E szerint a törvényeket úgy kell alkalmazni, hogy semleges legyen a vallást illetően. A bíróság ugyanakkor hangsúlyozta a melegjogok tiszteletben tartásának fontosságát.

Charlie Craig és David Mullins 2012-ben házasodott össze Massachusettsben, a szertartás után Coloradóban szerettek volna ünnepelni. Tortájukat Jack Phillips denveri cukrászdájában akarták elkészíttetni, ám a cukrász megtagadta, mondván, ütközik keresztény hitének elveivel.

A pár a szövetségi állam emberi jogi bizottsága elé vitte az ügyet, amely kimondta, szolgáltatásában nem hivatkozhat vallási meggyőződésre a cukrász. A bizottság döntésével később egyetértettek a szövetségi állam bíróságai is.

A határozat nem precedensértékű, a testület később vizsgálja azt, hogy vállalkozások megtagadhatják-e vallási okok miatt szolgáltatásaikat meleg vagy leszbikus pároknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top