Aktuális

Ugyanúgy halt meg a két győri fiatal, hozzátartozóik gyanakszanak

Mindkét halálesetet öngyilkosságként kezelik a hatóságok, de vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy a 2016-ban és a 2018-ban meghalt férfiakkal más történt.

Eltűntként keresték, majd hónapokkal később, áprilisban értékek és felsőruházat nélkül találták meg a 19 éves, győri Márió holttestét a folyóban. Anyja arra gyanakszik, hogy fiát halála előtt kirabolhatták. Az ügy emlékeztet egy 2016-os esetre, az akkor 23 éves Lóri halálát ugyanilyen körülmények között fedezték fel. Erre a korábban meghalt férfi egyik hozzátartozója hívta fel a Blikk figyelmét.

A győri Kossuth híd a Mosoni-Duna felett (Fotó: Győri Károly/MTI)

Hónapok teltek el, míg 2017 márciusában Lóri holttestét megtalálták a Dunában. Kabát nem volt rajta, pólóban, az értékei és iratai nélkül lett meg. Pár hónap alatt lezárták a nyomozást, miszerint öngyilkos lett Lóri. Csakhogy a boncolási jegyzőkönyvből kiderült: az orra be volt törve, mielőtt a vízbe zuhant volna” – mondta a hozzátartozó. Márió holttestén ugyancsak voltak olyan sérülésnyomok, amelyek nem öngyilkosságra utalnak, a rendőrség viszont mindkét halálesetet akként kezeli. „Nem értem, miért nem szerepel egy sor, igencsak fontos részlet a boncolási jegyzőkönyvben, mint például a rejtélyes nyaki és mellkasi sérülések. Ráadásul Márió tüdejében csak pici víz volt” – mondta a fiú édesanyja.

Mindkét ügyet lezárták, de a családtagok nem elégszenek meg a rendőrök magyarázatával.

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top