Aktuális

Agyonlőtte utasát egy Uber-sofőr

Egy fél tárat kilőtt az utasra, pedig elvileg nem is lehetett volna nála fegyver.

Agyonlőtte utasát egy Uber-sofőr az egyesült államokbeli Denverben. A férfi egy szemtanúval azt közölte, hogy az utas megtámadta őt. A rendőrséget egy szemtanú riasztotta a 911-es segélykérő számon, majd átadta a telefont a 29 éves Andrew Hancocknak, aki azonosította magát a diszpécsernek.

A kiérkező rendőrök a 45 éves Hyun Kim holttestét az első utasülésnél találták meg, több lövés érte. Hancockot megbilincselték, és elvették a fegyverét. Ő is kórházba került, és jelenleg szándékos emberöléssel gyanúsítják.

A közösségi utazásmegosztó szolgáltatással foglalkozó Uber tiltja sofőrjeinek, hogy lőfegyvert tartsanak maguknál. Ez alól csak azok az amerikai államok jelentenek kivételt, ahol tilos ezt megtiltani. Coloradóban a törvény megengedi az autósoknak, hogy önvédelmi célból lőfegyvert tartsanak maguknál, de az Uber szóvivője tudatta, hogy a fegyverviselést tiltó szabályuk ebben az államban is érvényben van.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top