Aktuális

Térfigyelő kamerákat szereltek fel a meggyilkolt kislány falujában

A nyolcéves Adrienn temetésére több százan elmentek.

Térfigyelő kamerákat szereltek fel Sólyon, ahol másfél héttel ezelőtt különös kegyetlenséggel meggyilkoltak egy nyolcéves kislányt: többek között a főteret, a szőlőhegyet és a temetőt is bekamerázta az önkormányzat.

A pünkösdi hosszú hétvégén az egész országot megrendítette a kislány haláláról szóló hír. Adrienn szülei péntek este jelentették kislányuk eltűnését a rendőrségen, másnap azonban már csak lemeztelenített holttestét találták meg a szomszédos Királyszentistván közelében.

Nem sokkal később az is kiderült, hogy a gyanúsított egy mindössze 16 éves fiú, aki kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett a rendőröknek. Azt mondta, „hirtelen érzelmi döntés alapján” követte el a gyilkosságot. A fiú állítólag vonzódott a kislányhoz, neki azonban egy másik fiú tetszett, ezt pedig nem tudta feldolgozni későbbi gyilkosa. A 16 éves Ferenc a feltételezések szerint azért csalta a Séd patakhoz a Adriennt, hogy megerőszakolja. Itt fejbe vágta egy kővel, majd lemeztelenítette, ekkor azonban meggondolta magát: nem erőszakolta meg, hanem a patakba dobta a lányt, akinek halálát fulladás okozta. A gyilkos jelenleg előzetes letartóztatás alatt áll.

Időközben sor került a kislány temetésére is. A szertartáson az RTL Klub készített riportot. Adásukból kiderült, hogy Adriennt több százan kísérték el utolsó útjára, gyászolók egész tömege érkezett a temetőbe. A nyolcéves gyermeket fehér koporsóban temették el.

A sólyi polgármester azt mondta, ahogyan csak tudják, segítik a családot: tartós élelmiszert gyűjtenek nekik, ráadásul egy számlát is nyitottak, ahová folyamatosan érkeznek az adományok.

Az RTL riportja:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top