Diplomamentő program: muszáj háromszázezer forinttal támogatnunk azt, akinek nincs nyelvvizsgája az egyetem végére?

Itt a kormány újabb mentőöve azoknak, akiknek már rég lehetne diplomájuk, de a nyelvvizsgát képtelenek letenni. A Magyar Idők információja szerint ősztől több mint ezerháromszáz ember számára áll nyitva a lehetőség, 400 millió  forintos támogatással.

Van abban némi igazságtalanság, hogy míg valaki önerőből, saját zsebből finanszírozza a nyelvvizsga megszerzését, addig másoknak ehhez bizonyos idő elteltével állami finanszírozást nyújtanak. Más kérdés, hogy egyáltalán miért kell bárkinek magántanárhoz járnia, ha egy sor nyelvórát kap a középiskola végéig…

Amennyiben arról van szó, hogy az állam nem akarja veszni hagyni azt a pénzt, amit korábban a nyelvvizsga-bizonyítvánnyal nem rendelkezők főiskolai, egyetemi képzésébe fektetett, érteni lehet a támogatást. Kifejezetten jó lenne ez a lépés az állam részéről, ha szociális alapon juttatna előnyöket diákoknak a nyelvtanuláshoz, hiszen a továbbtanulás alapból drága. Csak akkor nem a főiskolai, egyetemi évek alatt kellene körbejárni ezt a kérdést, hogy ne legyen többet szükség az efféle diplomamentő programokra?

El tudod olvasni? (Profimedia)

Azért a diákoknál is van gond. Van, aki a saját kezébe veszi a sorsát, mások az állandó halogatás miatt kifutnak az időből. Íme két nagyon tipikus eset.

Balázs építésznek tanult. Másodéves egyetemista volt, amikor felkereste régi angoltanárát, attól kezdve hetente járt hozzá. Általában heti egy dupla órát engedhetett meg a családja. A B1 szintről indultak, nem igazán volt kérdés, hogy jóval az ötödév előtt meglesz az áhított B2. De ehhez az is kellett, hogy Balázs maga is hetente körülbelül két órát foglalkozzon az angollal, nyelvvizsga előtt inkább napi egyet. Végül egy teljes naptári évnyi tanulás után tette le a vizsgát. A téli-nyári szünet miatt összesen körülbelül nyolcvan órája volt, de mivel egyedüli diák volt az órán, tanára szerint egy egyéni angolóra kettő csoportos nyelvórával volt egyenlő. „Nem akartam az utolsó percre hagyni a vizsgát. Többek között azért, mert nem épp a nyelvtanulás az erősségem. A szüleim is rendesen nyomták a dolgot. Attól pedig őszintén tartottam, hogy ha túlságosan sokáig halogatom, nem kapom meg a diplomám az ötödév végén. Elég sokat küzdünk érte ugyanis, önmagában bekerülni sem volt könnyű” – feleli arra, hogy miért kezdte el másodéves egyetemistaként a tanulást, amikor a diáktársai többségét még egyáltalán nem foglalkoztatta ez a kérdés.

Balázshoz képest Tamás története a másik véglet. A huszonhárom éves fiú idén fejezi be a villamosmérnöki szakot egy budapesti főiskolán. B2 nyelvvizsgája még nincs, állítása szerint ettől még nagyon messze van. „Rég elkezdhettem volna a tanulást, de bevallom, folyton halogattam a dolgot. Valahogy mindig úgy éreztem, jó lenne az adott féléven túl lenni, majd a következőben nekiállok. Aztán nem lett belőle semmi. Bevallom, kedvem sem volt hozzá túl sok, korábban nulla sikerélmény jelentett akár az angol, akár a némettanulás. És fizetni sem tudtam volna sokat érte. Többször szóba került néhány diáktársammal, hogy hárman fogadunk egy tanárt, aztán ebből sem lett semmi. A tervem az, hogy kerítek magamnak valami munkát ősszel, és mellette eljárok valakihez. Nyomaszt a helyzet, valamit mindenképp ki kell találni.”

Tamás lehet egyike azoknak, akik beülnek az őszi képzési programra, amit ugye az állam fizet. Egyfelől az ő hibája, hogy nem készült fel időben a főiskola alatt a vizsgára, hiszen végig tudta a határidőt. Másfelől pedig, miért is nincs neki már rég meg a középfokú nyelvtudása? Hiszen vagy ezer kontaktórát kapott már az államtól, mire leérettségizett. Mi is többször írtunk már arról, hogy a temérdek nyelvóra ellenére az érettségiző diákok többsége messze nem beszél B2 szinten egy idegen nyelven. Vajon ez csak az ő hibájuk?

A statisztikák azt mutatják, hogy 2018-ban sem lesz  nyelvvizsgájuk, hacsak:

1.      nem egy nagyvárosi, elitgimnáziumba járnak, netán kéttannyelvű képzést végeztek el, ami garantálja a sikert

2.      nincs kiváló nyelvérzékük, sok szorgalmuk, és nem kapnak legalább közepes színvonalú állami oktatást

3.      nem fizetnek ki a szülei sok-sok magánnyelvórát a középiskolai évek alatt

Ahhoz tehát, hogy már az érettségin pluszpontokat szerezzen valaki (ráadásul 2020 után már csak középfokú nyelvvizsgapapírral lehet felvételizni), sajnos kifejezetten sok magántőke kell (lehet, hogy lassan a nyelvtanulás már csak az elit számára lesz elérhető?). A helyzet tovább romlik a főiskolákon, egyetemeken, ahol általában vagy nincs semmilyen nyelvi képzés, vagy szintfelmérők nélkül indítanak nagy létszámú csoportokat, hetente egy-két órában.

Vagyis Tamás „kudarca” csak részben fogható fel az ő hibájaként. Mert megoldhatta volna a dolgot úgy, mint Balázs, illetve Balázs családja, de van abban valami elgondolkodtató, hogy miért jutnak el tömegével továbbtanulni szándékozó diákok a felvételiig úgy, hogy messze nem beszélnek jól például angolul.

Megoldás-e minderre az, ha utólag segítünk azoknak, akiknek önerőből, illetve részben állami erőből (lásd: középiskolai évek) nem ment a tanulás? Szerintem annak fényében, hogy a legutóbbi ilyen próbálkozás legfeljebb a pályázatban nyert nyelviskoláknak jelentett nagy bizniszt, nem igazán. A diákok fele ugyanis elhasalt a vizsgán. (Ez nem feltétlenül az ő hibájuk volt, a képzőintézeteket ugyanis meglepő módon semmilyen felelősség nem terhelte.)

Diplomamentő programok helyett jobb lenne az állami oktatás színvonalát megemelni. Akkor nem éreznék úgy a Tamáshoz hasonló diákok, hogy a nyelvtanulásuk végig kudarcos volt. Hogy az érettségire már rég lemorzsolódtak, és mivel esélyük sem volt magántanárt fogadni, mindössze abban  reménykedhetnek, hogy ismét lesz majd egy újabb mentőakció. És talán benne lesznek abban az ötven százalékban, akiknél az sikerrel jár…