Aktuális

Kiesett a repülőgép ajtaján egy utas Törökországban, és meghalt

Szóváltásba keveredett a személyzettel, ezért megpróbálták leszállítani a gépről.

Meghalt egy 30 éves brit turista, miután egy repülőgép ajtajából a kifutó betonjára zuhant Törökországban, a dalamani repülőtéren – írja a Telegraph. A helyi sajtó szerint a férfit éppen megpróbálták leszállítani, amikor a baleset történt. Miután lezuhant, azonnal kórházba szállították, de már nem nyerte vissza az eszméletét, és még aznap belehalt a sérüléseibe.

A hírek szerint a brit férfi három napot várt a reptéren egy hazafelé tartó járatra, miután az előzőre nem tudott felszállni, mert elveszítette a repülőjegyét. Ám miután végre felszállt a gépre, szóváltásba keveredett a személyzettel, akik ezért megpróbálták leszállítani.

Az ügyben nyomozás indult, a külügy bejelentette, hogy támogatják az elhunyt férfi családját, egyúttal bejelentették, hogy felvették a kapcsolatot a hatóságokkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top