nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
„A méhed járjon, ne a szád!” – Sokkolás magas fokon

„A méhed járjon, ne a szád!” – Sokkolás magas fokon

Nemrég látott napvilágot az a videó, melyben arra buzdítják dorgáló hangnemben a fiatalokat (és tulajdonképpen bárkit), hogy szüljenek legalább két magyar gyereket a nemzetnek. De gyorsan. Hát én nem teszem. Ezért biztosan nem.
Szántó Eszter
Szántó Eszter
f Ajánlom

Sokan látták már a „szülős” videót. Szívdobogás hangeffekt, power pointos felvezetés, majd sujtásos zakóban sétáló nő szembesít azzal, hogy demográfiai értelemben az ország haldoklik, mégpedig miattam. Mert még nem szültem. Kérdések sorával szembesít, hogy szeretem-e a házasságot, elmúltam-e harminc, és inkább még a mamahotel biztonságát élvezem-e két elszállós buli között, mint hogy párt választanék, szülnék egy rakat gyereket, és lenyugodnék végre. 

Több problémám is van ezzel a videóval, amivel nálam most betelt a pohár. Nem, nem az a gond, hogy felhívják a figyelmemet arra, hogy évről évre csökken a lakosságszám. (Tegyük hozzá, erről azért talán maga az a nemzet is tehet, amelynek nevében most ezzel a problémával szembesítenek.) A baj az, hogy kérdőre és felelősségre von egy idegen, hogy szuggesztíven és agresszíven próbál meggyőzni arról, hogy szar ember vagyok gyerek nélkül.

Kinek van köze ahhoz, hogy mikor, hol és mennyi gyereket szeretnék szülni? Hol van a határ közügy és magánügy között? Szerintem ezen a ponton átléptük.

Azt mondod, azért nem kell gyerek, mert félsz, hogy nem tudsz majd megadni neki mindent, amire szüksége van? Nem inkább attól tartasz, hogy majd magadnak nem tudsz megadni mindent, amire vágysz?

Ezer válasz cikázik a fejemben a kérdéssel kapcsolatban, csak felháborodottságomban azt sem tudom, melyikkel kezdjem. Hogy a jó büdös francba ne félnék attól, hogy nem tudok megadni bizonyos dolgokat magamnak, nemhogy mindent? Ha én nem kapom meg, amire szükségem lenne, a gyerekemnek sem biztos, hogy meg tudom adni, ami jár neki. A gyereknek elsősorban akkor jó, mint tudjuk, ha a szülei is jól vannak, erre aztán rápakolódik még ezer nehezítő körülmény, amivel meg kell küzdeni ahhoz, hogy sérülésmentesen tudják felnevelni őt, ami még így sem biztos, hogy sikerül. Miért baj, ha először némi egzisztenciát szeretnék kiépíteni, és csak utána szülni? És miért baj, ha csak és kizárólag egzisztenciát szeretnék és gyereket pedig nem? Az én életemről és a leendő gyermekemről csakis én akarok rendelkezni, ebbe senki másnak nincs joga beleszólni.

Gondoltál már arra, hogy te is megöregszel, és egy gyermektelen, idős ember milyen kiszolgáltatott?”

Ja, hogy azért kellene gyorsan összehoznom néhány gyerkőcöt, mert egyszer öreg leszek, és nem tudok majd gondoskodni magamról? Mert mi másért csinálnánk gyerekeket, ugye, mint azért, hogy ötven év múlva ne egyedül sétáljunk a halálba? Csak éppen az a probléma, hogy a legtöbben már most, fiatalon sem tudják magukat ellátni. A barátaim egy része nem azért maradt otthon huszonsok évesen, mert kényelmes (persze ilyenről is tudok), hanem mert nem volt más választása. Nem tudott annyit pénzt keresni, hogy finanszírozzon egy albérletet, sőt. Talán még hitelre sem tudnak majd venni a párjukkal közösen egy lakást. Persze, ott van a csok, ugye, és néhány hasonló lehetőség. Bár személy szerint nem értek egyet vele, de ez legalább egy opció azok számára, akik amúgy is nagy családot terveztek – persze csak ha minden feltételnek megfelelnek. A videóban elhangzottak azonban nem lehetőséget kínálnak, de még nem is felszólítanak arra, hogy válasszak, hanem egyenesen elszámoltatnak azzal, miért nem teszem azt, ami szerintük kutya kötelességem lenne. Nagy különbség. Amíg az eddigi nemzetmentő kezdeményezések és kampányok – melyek szintén nem voltak szimpatikusak – még finomabb hangnemben buzdítottak, mostanra eljutottunk az agresszív felelősségre vonásig.

Persze vehetném ezt a videót is félvállról, és hangosan nevethetnék rajta, mert van min. De már nem megy. Fárasztó és felháborító, hogy ilyen szinten másznak bele a magánéletembe és a méhembe. A videó ráadásul buta, értelmetlen és összefüggéstelen kérdések sorát vonultatja fel.

Küzdesz a tengerimalacok boldogságáért, de nem zavar az abortusz? Nem izgat, hogy naponta száz magyar magzatgyermeket gyilkolunk meg? Tényleg rendben van, hogy mi eldöntjük, hogy mi történjen a testünkben lévő emberi élettel?

Hát ki más döntene róla, mint én? Az abortusz kérdéséről, a nőnek a teste feletti kizárólagos rendelkezéséről megannyiszor írtak már, de úgy látszik, mégsem elégszer ahhoz, hogy egyesek megértsék. Nem vidámságból veteti el valaki a magzatát általában, hanem mert esetleg az beteg, vagy az anya nem tud olyan feltételeket teremteni, melyben szívesen felnevelné a gyereket. Még az is lehet, te jó ég, hogy egyszerűen csak nem akarja megtartani, mert nem tervezte, nem vágyik rá, nem tudná szeretni. Van ilyen is, és nyilván nem ilyen anya-gyermek viszonyt kívánunk a születendőnek. Nem könnyű helyzet, de mindenkinek tiszteletben kell tartania.

Szeretnék gyereket egyszer, azt hiszem, de nem most, huszonhét évesen. Életemben először végre van egy stabil munkám, mellette pedig egyetemre járok. Sem időm, sem pénzem, de leginkább kedvem nincs ahhoz, hogy ezek mellett gyereket neveljek. Ha egyszer úgy döntök, hogy kevésbé rémiszt meg a gyerekvállalás és annak a gondolata, hogy onnantól kezdve jó ideig az lesz az elsődleges az életemben, akkor van értelme ennek az egésznek. Ha találok egy olyan társat, aki el tudja rólam képzelni és vágyik is arra, hogy szüljek neki, vele egy gyereket, és közösen felneveljük. Ha megérti, hogy pánikolásig félek attól, hogy onnantól kezdve felelősséggel leszek valakiért egy életen át. Nem azért, mert szét akarom csapni magam inkább hétvégente valamelyik buliban, hanem azért, mert nem tudom garantálni azt, hogy biztos jó élete lesz a gyerekemnek. Hogy tudok-e neki elég szeretetet adni, fel tudom-e őt úgy nevelni, hogy nem követem el ugyanazokat a hibákat, mint a szüleim, nagyszüleim. Hogy elég szabaddá és nyitottá tudom-e őt tenni? Hogy mi lesz itt vele tíz-húsz-harminc év múlva? Hogy mi van, ha örökli azokat a félelmeket és szorongásokat, melyek bennem is dúlnak nap mint nap? Hogy mi történik akkor, ha éppen nem tudom vállalni az anyai kötelezettségemet, mert magamba zuhanok? Mindez megtörténhet, és én tartok tőlük. Éppen ezért, azt gondolom, bölcs döntés, hogy nem szülök gyereket addig, amíg kicsit kevesebb kétellyel és több kíváncsisággal állok a feladat elé, és amíg nem jön valaki, aki esetleg oldja a szorongásomat, és meggyőz arról, hogy mindezek ellenére is jó anya lehetek.

Megosztás Facebookon