Aktuális

Letartóztatták nemi erőszak miatt Harvey Weinsteint

Két nő ellen elkövetett nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, erőszakos nemi közösüléssel és szexuális bűncselekménnyel fogják megvádolni.

Nemi erőszak, szexuális bántalmazás és más bűncselekmények miatt letartóztatták Harvey Weinstein producert – jelentette be pénteken a New York-i rendőrség.

Az egykori filmmogul péntek reggel feladta magát a New York-i rendőrségen, egy manhattani bíróság még a nap folyamán hivatalosan vádat emel ellene.

A rendőrség közleménye szerint Weinsteint két nő sérelmére elkövetett nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, erőszakos nemi közösüléssel és szexuális bűncselekménnyel fogják megvádolni. A közlemény nem nevezte meg az áldozatokat. 

Több mint 70 nő vádolta meg a Miramax filmstúdió és a Weinstein-vállalat társalapítóját nemi erőszakkal, szexuális zaklatással 2017 októbere óta, amikor a The New York Times és a The New Yorker amerikai napilapok feltárták a producer zaklatási ügyeit.  

A botrány kirobbanása után Harvey Weinsteint eltávolították a cég éléről, az amerikai filmakadémia pedig megvonta tőle a tagságot. A bukott filmmogul ellen New Yorkban, Los Angelesben és Londonban is rendőrségi vizsgálat folyik a bejelentések alapján.

A 66 éves Weinstein helytelen szexuális viselkedését elismerte, de következetesen tagadja, hogy valaha közös megegyezés nélküli nemi aktusban vett volna részt.

A hóna alatt könyvekkel a rendőrségre érkező Weinstein erőltetetten elmosolyodott a fotóriporterek és újságírók hada előtt. Percekkel később megbilincselve átszállították őt egy manhattani bíróságra, ahol ismertetik a vádakat, és az óvadék ellenében való szabadlábra helyezés feltételeit.

Fotó: SPENCER PLATT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top