Aktuális

13 gyerek maradt árván a ceglédberceli baleset után

Kiderült, ki az a kilenc ember, aki életét vesztette a tragikus balesetben.

Mi is megírtuk, hogy kedden délután tragikus baleset történt a 4-es főúton, Ceglédbercelnél: összeütközött egy román rendszámú kisbusz és egy homokot szállító teherautó, a balesetben kilencen meghaltak. Mint kiderült, a kisbusz sofőrje éppen élőben közvetített a Facebookon, amikor – feltehetően előzés közben – áttért a szembe sávba, és a kommentek olvasása miatt nem vette észre a szemből érkező teherautót.

Most az is kiderült, kik voltak az áldozatok: az MTI értesülései szerint többnyire alkalmi mezőgazdasági munkából élő roma férfiak és nők ültek a kocsiban. Összesen 13 gyerek maradt árván utánuk.

Sagyebo István, a Maros megyei Balavásár (Balauseri) polgármestere az MTI-nek elmondta, az áldozatok közül négyen a községhez tartozó Egrestő (Agristeu) lakosai. Két áldozat élettársi viszonyban élt egymással, hat gyerek maradt árván utánuk. A másik két egrestői áldozat egyikének két gyermeke maradt árván. A polgármester elmondta, hogy a községben élő roma családok általában a román és a magyar nyelvet is beszélik, az elhunytak gyerekei román tannyelvű iskolába járnak.

Sagyebo István azt mondta, hogy szerdán a községháza hivatalnoka meglátogatta a családokat, és megvizsgálta szociális helyzetüket. Az elmúlt időszakban az elhunytak egyike kapott szociális segélyt a hivataltól.

Egyelőre tájékozódunk, és próbáljuk rendezni az árván maradt gyermekek helyzetét

– jelentette ki a polgármester. 

Székely László, a Maros megyei Mikefalva (Mica) polgármestere azt mondta: a gépkocsit a községhez tartozó Désfalván (Deaj) élő, fuvarozással foglalkozó vállalkozó vezette, akinek két gyermeke maradt árván. Az autóban utazott ugyanakkor egy, a községhez tartozó Felsőkápolnán (Capalna de Sus) élő testvérpár és egyikük felesége. A felsőkápolnai áldozatok után három gyerek maradt árván. 

A polgármester elmondta, hogy valamennyien a helyi roma közösség tagjai voltak, és alkalmi külföldi mezőgazdasági munkákból tartották fenn magukat. Szlovéniai munkáról tértek haza, amikor a baleset történt.

A román külügyminisztérium szerdán közölte, hogy befejeződött az áldozatok azonosítása. A tárca előző nap válságstábot állított fel, mely az azonosításon túl a családok értesítését, a halotti bizonyítványok kiállítását és az áldozatok hazaszállítását szervezte meg. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top