Aktuális

Meghalt Diószegi József

Ötvenkilenc éves volt, hosszas betegség után hunyt el.

Hosszan tartó betegség után 59 éves korában elhunyt Diószegi József, a Világgazdaság főmunkatársa – közölte az InfoStart. Diószegi újságírói pályáját a Köznevelés folyóiratnál kezdte. Külső munkatársként dolgozott a Magyar Rádiónak és a Figyelőnek is, majd 1995-től a Napi Gazdaság munkatársa volt, ahol kétszer is megválasztották az év újságírójának. 2015-ben csatlakozott a Világgazdasághoz. Pályája során számos szakmai kitüntetést kapott.

Az InfoRádióban Korányi G. Tamás, a Napi.hu tiszteletbeli főszerkesztője így nyilatkozott volt kollégájáról:

Húsz évig dolgoztam vele, ezalatt nagyon megszerettük, annál is inkább, mert nagyon szerény, nagyon nagy tudású, visszafogott, segítőkész, szerényen dolgozó kollégája, ugyanakkor alapembere volt a Világgazdaságnak és a Napi.hu-nak. Közlekedés, informatika, médiapiac, energetika – sokféle területtel foglalkozott, és bármilyen ügyben kértünk tőle segítséget, mindig szívesen segített és jól írt. Nagy űrt hagy maga után, nemcsak számunkra, hanem az olvasók számára is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top