Aktuális

Magyarok a Himaláján – elbánt az időjárás a hegymászókkal

Az időjárási körülmények meghiúsították a magyar hegymászók csúcstámadásait, Klein Dávidnak és Varga Csabának is vissza kellett fordulnia.

Nem sikerült a csúcstámadás a Himalájában Varga Csaba és Klein Dávid hegymászónak sem, előbbi a 8586 méter magas Kancsendzöngára, utóbbi pedig a szintén 8000 feletti Sisapangmára szeretett volna feljutni, de nem volt szerencséjük az időjárással. Mindketten biztonságban vannak.

Bíró Dániel, az expedíció kommunikációs menedzsere az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta,  hogy az erdélyi magyar hegymászó, Varga Csaba visszafordult, és már lejutott a 2-es táborba.

Klein Dávid és olasz mászótársai meghiúsult csúcstámadásáról tegnap magunk is beszámoltunk. A csapat tagjai nagyjából 7400 méterig, a 3/A táborig jutottak fel, de a folyamatos havazás és a viharossá fokozódó szél miatt le kellett jönniük. Klein Dávid úgy fogalmazott: örül, hogy egyáltalán élve lejutottak a hegyről.

Klein Dávid hegymászó – MTI Fotó: Mohai Balázs

Az M1 aktuális csatornán erről kérdezték Koncz Ákos hegymászót, aki elmondta: az alpinisták az időjárásból és saját fizikai állapotukból következtetnek arra, hogy a csúcstámadás valószínűleg nem fog sikerülni. Kitért arra is: ahhoz, hogy valaki nekiindulhasson a csúcstámadásnak, nagyon fontos, hogy az odaúton semmilyen fertőzést ne kapjon el, jól tudjon aludni, ami egy szél rázta hegyen nem könnyű.

Klein Dávid azt szokta mondani, hogy amikor elindul, nagyon fitt, de nagyon alacsony az akklimatizációs szintje, vagyis a ritka levegőhöz még nincs hozzászokva. Ahogy egyre följebb jut a hegyen, ezt a fittséget „cseréli be” a jobb akklimatizációra. Akkor kell tehát megkísérelni a csúcstámadást, amikor ez a két folyamat találkozik – mondta el Koncz Ákos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top