Aktuális

Néhány perccel a baleset előtt még vidáman nevetgéltek a munkások – videó

Előkerült egy felvétel, ami percekkel azelőtt készült, hogy két munkás lezuhant és szörnyet halt az ELTE kollégiumának felújításán.

Az RTL Klub birtokába jutott egy videó, amely az egy hónapja az ELTE kollégiumának felújításán történt végzetes munkabaleset előtti percekben készült. A felvételen a munkások nevetnek, viccelődnek egymással, ugyanakkor az is jól látszik, hogy egyikük sem visel semmilyen védőfelszerelést, és rögzítve sem voltak. Ahogyan azt mi is megírtuk, április 19-én ketten a mélybe zuhantak és szörnyet haltak, amikor leszakadt az állvány.

Az egyik áldozat egy 28 éves férfi volt, akinek két kisgyermeke is volt, az egyikük mindössze másfél éves. Felesége a csatornának azt mesélte, hogy a tragédia napján többször is beszéltek telefonon, délután kettőtől azonban már hiába hívta párját. Ő csak az egyik szomszédjától tudta meg, mi történt: a munkáltató még akkor sem értesítette őt férje haláláról, amikor már a híradók is beszámoltak a történtekről.

A család a baleset óta nagyon nehéz helyzetbe került: mivel a nő gyesen van, mindössze 52 ezer forint a bevétele. Így most az albérletet sem tudja kifizetni, hamarosan el is kell költözniük onnan. A családnak van ugyan egy saját háza, ám az lakhatatlan, éppen most kezdték volna felújítani.

A kétgyermekes édesanya azt is elmondta az RTL-nek: a párját foglalkoztató vállalkozó azt ígérte neki, hogy segít majd, ám azóta nem történt semmi. Ő még azt sem tudja, hogy a párja hivatalosan be volt-e jelentve, kötöttek-e rá biztosítást.

A rendőrség jelenleg is nyomoz az ügyben.

A videóhoz kattints a lejátszásra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top