Aktuális

Csellel lopta el a több százezer forint értékű kiskutyát Zoltán

Lopás miatt kell majd felelnie Zoltánnak, aki egy francia buldog gazdájának hazudta magát.

Különös történet játszódott le a napokban Törökszentmiklóson egy francia buldog főszereplésével. A történet azzal kezdődött, hogy a fajtatiszta francia buldog elszökött egy helyi nő udvaráról, aki egyből a Facebookon kért segítséget a törökszentmiklósiaktól a kiskutya kézre kerítéséhez, miközben néhány barátjával együtt bejárták a környéket is.

Kiderült, hogy egy helyi asszony megtalálta és befogta a kutyust, majd ő is a Facebookon kezdett a gazda keresésébe. Ekkor P. Zoltán jelentkezett, hogy ha még nem vitte el senki a kutyát, akkor ő elviszi. Így is tett, másnap megjelent a kutyát megtaláló nő háza előtt kocsival, majd magával vitte az ebet.

Több százezer forintot érhet egy francia buldog – Fotó: pixabay

Közben a kutya eredeti gazdája kiderítette P. Zoltán lakcímét, majd felkereste. Zoltán nem engedte be a kutya gazdáját, és váltig állította, hogy nincs nála a francia buldog, miközben a háta mögül hallatszott a kutya ugatása.

Ekkor kért rendőri segítséget a kutya eredeti gazdája a rendőröktől, akik egy óra múlva már vissza is adták gazdájának az értékes ölebet.

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság a 21 éves P. Zoltán ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top