Aktuális

Bíróság vár a darálóba esett munkás főnökeire

A tavalyi tragikus baleset valószínűleg elkerülhető lett volna, ha a vezetők betartatják a munkavédelmi szabályokat.

Egy szolnoki fafeldolgozó üzemben történt még tavaly, hogy az egyik munkás az úgynevezett felhordó szalagnál söprögetett, hogy megtisztítsa a területet a fahulladéktól. Eközben azonban megcsúszott, és beleesett a fákat aprító darálóba, aminek következtében a helyszínen életét vesztette – írja a hvg.hu.

A cég két munkahelyi vezetőjének most kell majd bíróságra mennie emiatt, mivel a szerencsétlenül járt munkásnak nem is lett volna szabad ott tartózkodnia – arra pedig még a főnökei sem figyelmeztették, hogy tartsa be a szabályokat. 

A cég két vezető beosztású munkatársát halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlansággal vádolják. Ha bűnösnek találják őket, akár felfüggesztett börtönt is kaphatnak.

A hvg.hu cikkében felhívja a figyelmet arra is, hogy a munkahelyi balesetek száma néhány év alatt 42 százalékkal nőtt Magyarországon. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy a feltárt munkavédelmi szabálytalanságoknak csupán 2,8 százalékában szabnak ki bírságot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top