Aktuális

Ezért nem kapsz 500 forint alatt lángost a Balatonnál

Áremeléssel indítják a szezont a balatoni kereskedők és vendéglátósok, akik a munkaerőhiánnyal és egyre dráguló költségeikkel magyarázzák a lépést.

Bár hagyományosan pünkösdkor indul a szezon a Balatonnál, a kereskedők és vendéglátósok jelentős része a korán jött nyár miatt már az elmúlt hétvégéken is nyitva tartott. A Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Kisosz) fonyódi elnöke szerint a vendéglátósok már beépítették áraikba a munkaerőhiány okozta hatásokat és megemelkedett költségeiket.

500 forint alatt nincs lángos a Balatonon – MTI Fotó: Balázs Attila

Makkos Péter a Magyar Idők kérdésére elmondta, jelentősen nőttek a szezonális büfések kiadásai a szakmunkás-bérminimum emelkedése, valamint a magas közterhek miatt, ami az idei árakon is meglátszik.

A balatoni vendéglátóhelyek idén is jelentős szakmunkáshiánnyal néznek szembe, mert a fiatalok a Balaton helyett inkább a sokkal jobban jövedelmező külföldi munkákat választják. Akik mégis a magyar tenger mellett döntenek, azoknak pedig szállásgondokkal kell szembenézniük. Makkos szerint enyhíthetné a balatoni szezonális szakemberhiányt, ha a tó menti települések önkormányzatai olcsó apartmanokat építenének a vendégmunkásoknak.

Makkos Péter felhívta a figyelmet „az egyik balkáni országból hazánkba települt cukrászati lánc” fagylaltjaira, amelyeket frissen felbukkant fagylaltelárusító helyeken lehet kapni szerte a tó körül. Az elnök szerint „a nagy adagban mért, hamisított fagylalt állítólag ártalmas az egészségre, sok benne a növényi zsiradék, és allergén anyagokat is tartalmaz”.

A Magyar Idők gyűjtése szerint a Balaton partján idén akár már 500 forintot is elkérhetnek egy sima lángosért, amit a tejföl és a sajt tovább drágít 200-300 forinttal. A lap szerint sört alig kapni 400 forint alatt, és a palackos ásványvíz is 200 forint körül van.

A Balaton parti piacokon a zöldség és gyümölcs akár kétszer drágább is lehet, mint a városi piacokon – hívja fel a figyelmet a Magyar Idők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top