Aktuális

Pénzt ajánlhatott az orális szexért diákjának a pedofíliával vádolt tanár

Gyomorforgató részletekről vallottak a tanúk a tárgyláson.

Korábban többször is beszámoltunk már annak a 41 éves tanárnak az ügyéről, aki a vádak szerint az egyik fővárosi gimnáziumban és a Budapest Honvéd utánpótlását adó Magyar Futball Akadémián több növendékét is szexuálisan zaklatta. A tanár ellen szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat, amiért akár 12 év börtönbüntetést is kaphat.

A Blikk most további, gyomorforgató részleteket közölt a tárgylásról, ahol a tanúkat is meghallgatták. Most két fiút szólaltattak meg, akikkel a tanár kikezdett a fociakadémián, és akiket korábban a gimnáziumból ismert. A bíróság szerint a férfi 2016 őszén férkőzött a bizalmukba, majd csetelni kezdett velük, hamarosan azonban szexuális tartalmú üzeneteket is küldött nekik.

Az egyik focista, aki még idejében lerázta magáról a tanárt, így nyilatkozott:

Engem a hátam mögött Mr. 23-nak hívott, a péniszméretemre utalva. Amikor találkoztunk, mindig megsimogatta a mutatóujjával a tenyeremet vagy fogdosta az izmaimat.

A másik fiatal már nem mert ilyen határozottan fellépni a férfi ellen. Mint mondta, félt, hogy az igazgató-helyettesként is dolgozó tanár „kibabrál” majd vele az érettségin, ezért többször is találkozott vele: moziba mentek, fagyiztak, együtt vásároltak. Elmondása szerint a férfi a szerelmének nevezte őt, és 100 eurót ajánlott fel neki, hogy orálisan kényeztethesse.

A fiú emiatt egy tanárnőhöz fordult, aki szintén az akadémián dolgozott.

Az egyik fiú elmesélte, hogy a tanár parfümöket fújt a nyakára, s azt lihegte a fülébe, hogy megerőszakolja, valamint a lábát is simogatta

– mondta a bíróságon. A tanárnő ezután rávette a fiút, hogy édesapjával tegyen feljelentést, majd több érintettel is felvette a kapcsolatot, hogy ők is lépjenek elő. Elmondása szerint voltak olyan áldozatok, akikkel szexuális aktus is történt. A nő azt is elmesélte, hogy egy volt diák lakásán az egyik focistával egy negyven másodperces videofelvételt is megnéztek, amelyen a vádlott orálisan elégít ki egy férfit.

A június óta szabadlábon védekező tanár továbbra is tagadja a vádakat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top