Aktuális

Leopárd falta föl egy vadőr hároméves kisfiát

Az állatot még keresik, ha megtalálják, el fogják altatni, félő ugyanis, hogy másokat is megtámad.

Leopárd falta föl egy vadőr hároméves kisfiát az ugandai Queen Elizabeth Nemzeti Parkban.

Elisha Nabugyerét péntek este fél nyolc körül támadta meg a vad házuk ajtajában – mondta el édesapja, Francis Manana Nabugyere, az ugandai vadvédelmi hivatal (UWA) munkatársa.

Dadája gondjaira volt bízva, amikor a leopárd megragadta, és elrohant vele az erdőbe. Hiába indultunk a megmentésére, nem jártunk sikerrel. Később megtaláltuk a koponyáját és néhány másik csontját

– közölte a rendőrség.

A kisfiú anyja, aki szintén vadőr, a tragédia idején egyik szomszédjuknál volt az apa elmondása szerint. A hatóság szóvivője, Bashir Hangi szerint a kisfiú a dadát követte, aki kiment a lakásból, és nem vette észre, hogy a kisfiú utána indult. Hallotta a segélykiáltását, de mire odaért, a leopárd már eltűnt áldozatával.

Bashir Hangi „szerencsétlen balesetnek” nevezte a támadást, és elmondta, szabályaik alapján intézkednek olyankor, ha szolgálata teljesítése közben életét veszíti egy dolgozójuk vagy annak családtagja. Hozzátette, hogy keresik a leopárdot, amelyik a gyermeket elragadta, és ha megtalálják, elaltatják, mert ha emberhúst kóstolt, fennáll a veszélye, hogy máskor is étvágya támad rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top