Aktuális

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki részegen leforrázta a kollégáit

Az egyik nő maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó égési sérüléseket szenvedett.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki 2014-ben a fővárosi Vörösmarty téri karácsonyi vásáron ittasan forralt bort borított három kollégájára.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész a közleményben azt írta: a férfi az egyik standnál pohárleszedőként dolgozott, hajnalban már ittas állapotban volt, és fogyasztani akart az üzlethelyiség konyhájában lévő italokból. Mivel a pultvezető ezt nem engedte neki, a férfi indulatosan kiabálni kezdett vele. A pénztárosként dolgozó férfi ekkor közéjük lépett, mire a vádlott ütlegelni kezdte őt. A veszekedést és dulakodást látva az egyik pultos nő is hozzájuk sietett, és pultvezető kolléganőjével közösen megpróbálták szétválasztani a férfiakat, de eközben mindketten elestek.

A vádlott ekkor a tűzhelyről lerántotta az egyik 90 liter űrtartalmú, forralt borral csaknem teli fazekat, és annak tartalmát a földön fekvő két nőre, valamint a közvetlenül mellettük álló férfira borította.

A közlemény szerint az egyik nő maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó égési sérüléseket szenvedett. Kolléganőjének mellkasa és mindkét lába, a férfinak a keze égett meg.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen három rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top