Aktuális

Bántalmazta az óvónő, súlyos fejsérülést szenvedett az ötéves kislány

Egyelőre nem tudni, miért fordult a gondjaira bízott kislány ellen a kínai óvónő. Az ügyet kivizsgálják.

Arról, ahogy a kínai óvónő kirángatja a helyéről az ötéves kislányt, majd indulatosan a falhoz löki őt, videófelvétel is készült. A Metro című brit bulvárlap által megosztott felvételen az is jól látszik, hogy az eset után Liai Ziyu a fejét fájlalja.

Mint később kiderült, a bántalmazás miatt a kislány koponyáján két centi hosszan szétnyílt a bőr. Liait mentővel kellett kórházba vinni, ahol az orvosok három kapoccsal zárták be a vérző sebet. Arról, hogy az óvónő miért fordult a gyerek ellen, egyelőre nincs információ.

Annyi biztos csak, hogy röviddel az eset után a szülők felháborodva követelték, hogy az óvoda vezetése bocsássa el az agresszív alkalmazottat. A vezetőség ígéretet tett arra, hogy kivizsgálják a történteket, így az óvoda egyelőre zárva tart, és nem fogad gyerekeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top