Aktuális

Ismeretlen hajóroncsokat találtak a maláj utasszállító maradványai helyett

A 2014-ben lezuhant maláj utasszállító repülőgép roncsai után kutattak, helyette rég elsüllyedt brit hajók maradványaira bukkantak.

Szenet szállító angol kereskedelmi hajóké lehetett az a két 19. századi roncs, amelyet az Indiai-óceán mélyén a Malaysia Airlines légitársaság 2014-ben eltűnt utasszállító repülőgépének felkutatását célzó művelet során találtak. 

A roncsok a kontinens nyugati partvonalától 2300 kilométerre a tengerfenéken, 3700, illetve 3900 méter mélyen, egymástól 36 kilométer távolságra fekszenek. Még 2015-ben felfedezték őket, egy évvel azután, hogy a fedélzetén 239 emberrel rejtélyes módon eltűnt egy malajziai személyszállító repülőgép.

Az elmúlt időszakban merülőszondák, vízalatti drónok segítségével alaposan átvizsgálták a leleteket, a kutatás eredményeit csütörtökön hozták nyilvánosságra. Felvételeket készítettek a roncsokról és mintát vettek a szénből. Az elemzés szerint valószínűleg Nagy-Britanniából szállították a rakományt. 

A Perthben lévő Nyugat-ausztráliai Múzeum szakértői úgy vélik, a hajók robbanás következtében süllyedtek el, ez akkoriban nem volt szokatlan. Valószínűleg a teljes legénység életét vesztette. 

Abban nem biztosak a kutatók, hogy mely hajókról van szó pontosan. A két roncs egyike valószínűsíthetően a fedélzetén 28 matrózzal 1883-ban elsüllyedt, Angliából Indiába hajózó West Ridge, a másik vagy a W. Gordon, vagy a Magdalana lehetett. A W. Gordon Skóciából Ausztráliába tartó útján tűnt el 1877-ben tízfős legénységével, a Magdalana Walesből Indonéziába haladva veszett el 1882-ben. 

A West Ridge vasból épült, a másik hajó pedig fából. Utóbbi mintegy 225-800 tonnát nyomhatott, és teljesen megsemmisült, csak a szénrakományának és néhány fémtárgyának maradványa maradt meg. 

Az 1000-1500 tonnás West Ridge jobb állapotban maradt meg: épen fekszik a tengerfenéken, korlátainak nagy része és szerkezete is látható. 

Az eltűnt malajziai repülő utáni keresést több mint egy éve eredménytelenül lezárták. Az MH370-es gép 2014 márciusában Kuala Lumpurból Pekingbe tartó útján eltűnt a radarok képernyőjéről. Az eltűnés oka egyelőre ismeretlen.

Címlapkép: Australian Transport Saefty Bureau

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top