Aktuális

Életfogytiglant kapott a túronyi gyilkos

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék hétfőn nem jogerősen azt a férfit, aki egy fejszével agyonverte a szomszédját 2016 májusában, a baranyai Túronyban.

Két éve brutális gyilkosságot követtek el Túronyban; egy férfi megölte idős szomszédját, majd pár tízezer forintot és egy fűnyírót zsákmányolt. A bíróság első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, de a döntés nem jogerős.

A bíróság közleménye szerint a vádlott a cselekmény napján azért ment át német állampolgárságú áldozatához, hogy házának melléképületéből megszerezze a fűnyíróját és más ingóságait. A fejszével többször is megütötte az idős embert, aki olyan súlyosan megsérült, hogy életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg.

A férfi a tettét követően magához vette áldozata pénztárcáját, 13 ezer forint értékű, forgalomból kivont német márkáját, és távozott. Otthonában kivette a tárcában talált 22 ezer forintot, az okiratokat elégette.

A vádlottnak éjjel 2 órakor eszébe jutott, hogy a bűncselekményhez használt fejszét az áldozata otthonában hagyta, ezért visszament a bűncselekmény helyszínére hajnali 3 óra körül, tisztítószert és rongyot vitt magával, melyekkel a sértett házában lévő tárgyakat letörölte, hogy megpróbálja eltüntetni a bűncselekmény nyomait. Ekkor további ingóságokat tulajdonított el mintegy 100 ezer forint értékben.

A vádlott a fejsze nyelét elégette, annak fokát és az eltulajdonított ingóságokat hátizsákba rakta, és egy ismerősének házánál található kútba dobta, ahol a nyomozó hatóság házkutatás során azokat megtalálta.

A férfit a törvényszék nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölésben és közokirattal visszaélésben mondta ki bűnösnek. Büntetéséből legkorábban 30 év múlva szabadulhat feltételesen, és 10 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

A per a vádlott és védőjének fellebbezése miatt másodfokon a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top