nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
A nőket taposnák a „legszemélyesebb közüggyel”

A nőket taposnák a „legszemélyesebb közüggyel”

A magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban adott interjújában értékelte az április 8-i választás utóéletét, illetve felvázolta, hogy milyen lépésekkel folytatja a kormányzást. Tekintsünk most el (a cikk végéig) az interjú többi részétől, koncentráljunk most arra, hogy a régi-új kormányfő azt mondta, átfogó megállapodást szeretne kötni a magyar nőkkel.
Horowitz Katalin
Horowitz Katalin
f Ajánlom

A miniszterelnök ugyanis arra kérte a magyar nőket, hogy mondják el, mit akarnak, mivel az ő GYERMEKVÁLLALÁSI szándékuk a „legszemélyesebb közügy”. A Kossuth rádióban adott interjú során hozzátette, hogy szerinte egy ilyen megállapodást nem négy évre, hanem húsz-harminc évre kell megkötni, „a magyar jövőről és a kormány részéről nekik [a nőknek] nyújtható perspektiváról.”

Ha megengedi, miniszterelnök úr, üdvözlendő lenne, ha esetleg távol tetszenének maradni a gyermekvállalási szándékaink feszegetésétől, az ugyanis ebben a formában semmilyen módon sem nevezhető közügynek. Ugyanezt esetleg közölhetné Kövér Lászlóval is, aki néhány évvel ezelőtt azt vizionálta, hogy a magyar nők majd unokákat fognak szülni „nekünk”, vagyis önöknek.

Tessék mondani, miniszterelnök úr, az elmúlt nyolc évben miért nem vetődött fel a nők helyzete? (Fotó: MTI / Soós Lajos)

Na, EZT a fajta retorikát kellene első körben szépen magukhoz ölelni, aztán elengedni, hogy hasonló bornírt hülyeséget még véletlenül se ejtsen ki a száján egyetlen kormányalkalmazott sem. Ugyanitt, ha esetleg jó hangosan tetszene tudni szólni Balog Zoltánnak (vagy akárki is legyen majd az úgynevezett emberminiszter a jövőben), hogy akkor a fogamzásgátlással és az abortusszal kapcsolatban le lehetne szakadni a középkort idéző retorikáról és politikáról, az elég jó lenne. Az ugyanis, hogy az önök képzeletbeli barátai szerint ezek a dolgok nem helyesek, sajnos nem tekinthető komolyan vehető indoknak 2018-ban.

Emellett szeretnék rámutatni, hogy az ezzel kapcsolatos tiltások, nehezítések és úgy általában a nők ilyenekkel kapcsolatos csuklóztatása nem az a módszer, ami megállítja majd a magyarok fogyását. Az ország lakossága érdekes módon nem az elszakadt óvszerek, illetve a szexuális felvilágosítással kapcsolatos oktatás gyakorlatilag teljes hiányát – jó esetben – követő abortuszok miatt csökken. Attól már inkább, hogy egy tinilánynak a véletlenül becsúszó terhesség megszakításához vezető úton veszik el egy életre a kedvét attól, hogy esetleg megpróbáljon megbízni a rendszerben, amikor később szülni szeretne, valós gyermekvállalási szándékkal. (Ja igen, ha lehetne kérni, hogy ezt a modorosan kenetteljes gyerMekezést is el tetszenének felejteni, annyira jó lenne, nyugodtan lehet gyereknek nevezni a kiskorúakat és akkor mindjárt nem hangzik úgy, mintha egy XIX. századi pedellus oktatná ki a lányiskola folyosóin szaladgáló diákokat).

Beszéljünk egy kicsit arról a bizonyos perspektíváról is. Kezdjük ott, hogy talán ne tessen már olyanokat hazudozni az éterbe bele, hogy önök mindig megadták „a nőknek kijáró tiszteletet, sőt valamivel többet is, mint ami kijár”. Miről beszélünk? Milyen perspektívája van ma Magyarországon egy nőnek?

Először is tanuljon, már, persze, ha hagyják, és ha nem szedik széjjel az oktatási rendszert. Ezen sajnos már túl vagyunk, szóval először talán vissza kellene csinálni, aminek úgy tetszettek nekiesni, mint tót az anyjának (erre még visszatérünk). Szóval először tessék szépen megoldani, hogy az iskolákban legyen mondjuk áram meg kréta, ne a szülőknek kelljen önköltségi alapon behurcolni a gyümölcsöt meg a klozettpapírt és mondjuk ne egy darab, baltával faragott tankönyvből kelljen kihámozni az információkat (a miniszterelnökúr szerepének és véleményének történelemkönyvben rögzített gondolatai mellől).

Ezután, ha meg tetszenének oldani, hogy az egyetemeken, főiskolákon piacképes diplomákat lehessen szerezni (amire esetleg külföldön is diplomaként néznek, nem úgy, mint furcsa, káeurópai sajtpapírra).

Ha pedig mindez megvan, akkor egyfelől tessenek megoldani valamilyen módon, hogy a nőket egyenrangú félként kezelje a munkaerőpiac, azonos bérezéssel és azonos lehetőségekkel, ami a vezetői pozíciókat illeti. Tessék mondani, a leendő új kormányban hány nő lesz? Mikortól fog ugyanannyi bér járni a nőknek, mint a férfiaknak? Csak úgy, a fene nagy tisztelet jegyében megjegyzem, hogy például Izlandon idén januártól ezt törvény rögzíti. Nálunk ez mikor várható?

Aztán, ha mindez megvolt, lehet beszélgetni arról, hogy a nők időnként gyereket is szülnek. Igen ám, de milyen áron? Szóval, ha esetleg nem tetszenének álló nap azt sulykolni, hogy a nők nagyjából azért vannak, hogy a férfiak spermájából adófizető magyar állampolgárokat gyártsanak, az nagyon jó lenne ám! Ha esetleg a miniszterelnökúrnak tetszene tudni szólni a kormány férfitagjainak, hogy a nőkről nem úgy kéne beszélni, mint „az asszony”, akinek a férfiember nem adja ám csak úgy oda a tárcáját, lehet, hogy jobban éreznénk, hogy emberszámba vagyunk véve.

Ugyanitt, ha nem tetszene gyomorforgatóan modoros, lájkvadász videókat feltölteni a Facebookra, ahol sarokba szorított nőknek osztogat virágot a min.elnök úr, lehet, hogy hajlamosabbak lennénk elhinni, hogy valóban meg szeretne állapodni a nőkkel, nem pedig csak a kötelezőt tetszik tudni akarni letudni a rádióban.

Ami pedig a szülést, gyerekvállalást és az ehhez kapcsolódó dolgokat illeti: ha esetleg például meg tetszenének oldani, hogy a férfiak is ki tudják venni a részüket a gyereknevelésből – lásd a hanyatló Svédország példáját, ahol apának is ugyanúgy jár 6 hónap fizetett szabadság, amíg otthon cserélgeti a gyerek pelenkáit, és amíg anya dolgozik – mindjárt jobban éreznénk, hogy egyenlő félként vagyunk kezelve.

Emellett, ha esetleg tetszenének valamit tenni a nőkkel szembeni erőszak – lásd még: tót és az édesanyja – megfékezésére, hogy ne váljon minden ötödik nő erőszak áldozatává, heti alapon. Ha esetleg oda tetszene tudni szólni például a rendőrségre, hogy ugyan ne gyártsanak már nettó áldozathibáztató videókat, a „miniszoknyás lány minek ment oda, ahol megerőszakolják” jegyében, na az például szintén üdvözlendő lenne.

Azt már végképp csak csendben és szomorúan jegyzem meg, hogy ha esetleg abba tetszenének fejezni a rasszista retorikát és az istenadta nép hergelését, hogy esetleg ne legyenek lemigránskurvázva azok a nők, akik mondjuk az eső – esetleg kemoterápiás kezelés – miatt kendőt-sálat csavarnak a fejükre, lehet, hogy picit közelebb kerülnénk valamiféle megállapodáshoz, úgy emberileg, lelkileg, mint nemzettestileg.

Addig viszont, amíg ezek a dolgok nem valósulnak meg, addig ne tessék itt 10-20 éves perspektívákról lázálmodni. Itt volt már az elmúlt nyolc év is, hogy valamit kezdjenek a nők helyzetével, de 2010 óta ezen a téren sem látszik olyan óriási fejlődés, a saját lábon álló nőrokonok megjelenését leszámítva.

Pedig igény az lenne rá…

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]