Aktuális

Elrendelték Gyárfás Tamás házi őrizetét

Nem kerül előzetes letartóztatásba a Fenyő-gyilkosság felbújtójaként meggyanúsított Gyárfás Tamás, helyette lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság. Gyárfásnak nyomkövetőt is viselnie kell.

Ma délelőtt döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság Gyárfás Tamás házi őrizetéről, illetve arról, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként meggyanúsított sportdiplomatának nyomkövetőt kell viselnie.

A HVG híradása szerint Bánáti János, Gyárfás Tamás ügyvédje a bíróságon elmondta: a döntés még nem jogerős, fellebbeztek ellene.

Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó (b) ügyvédje, Bánáti János társaságában a tárgyalóterem előtt a Budai Központi Kerületi Bíróságon 2018. április 20-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Bánáti közölte, hogy a nyomozás érdekeire hivatkozva az ügyészség nem tárt eléjük újabb bizonyítékokat, így nem tudni, hogy a hangfelvételen kívül mi van még a vádhatóság tarsolyában Gyárfás ellen.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Gyárfás Tamást a napokban felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A Magyar Úszószövetség volt elnökét Fenyő János meggyilkolásával hozták kapcsolatba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top