Aktuális

Mélybe zuhant két munkás egy budapesti építkezésen, nem élték túl

Két munkás életét vesztette Budafokon egy épület felújításánál, amikor az állványzatról a mélybe zuhantak csütörtök délután.

Halálos kimenetelű munkabaleset történt csütörtök délután Budafokon, a Nagytétényi úton egy építkezésnél. A rendőrség tájékoztatása szerint fél háromkor kaptak bejelentést arról, hogy egy Budapest XXII. kerület, Nagytétényi úti épületfelújítás területén két férfi a külső állványzatról leesett, és életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a történteket büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Az ATV úgy tudja, a baleset a ELTE Nagytétényi úti kollégiumának felújításánál történt.

Az ELTE azt közölte, hogy az intézmény Nagytétényi úti kollégiumának felújításán egy leszakadó függőhíd okozta a balesetet. A kollégiumban tavaly június óta tart az energetikai felújítás, az érintett munkaterületet az ELTE „teljes felelősséggel” adta át a fővállalkozónak – írja az MTI.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top