Aktuális

Fenyő-gyilkosság: őrizetbe vették Gyárfás Tamást

Gyanúsítotti kihallgatását követően már őrizetbe is vették a Magyar Úszószövetség volt elnökét.

Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata. Az M1 aktuális csatorna esti Híradójában elhangzott: úgy tudják, kezdeményezik Gyárfás Tamás előzetes letartóztatását.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai kedden, a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost és gyanúsítottként hallgatták ki. Az NNI Gy. Tamást – hasonlóan az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott 50 éves P. Tamáshoz – emberölésre való felbujtással gyanúsítja írja a police.hu.

Őrizetbe vették Gyárfás Tamást, MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda azzal gyanúsítja, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia „vezérének, Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét”, Fenyő Jánost – értesült a PestiSrácok. A portál szerint „kőkemény bizonyítékok” vannak a rendőrség birtokában, köztük egy hangfelvétel. Ezen az Energol-vezér által készített, tizennégy éves felvételen Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélgetése hallható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top