Aktuális

Szexuális üzenetekkel zaklatta diákjait egy fővárosi általános iskola tanára

Az ügyészség azt szeretné, ha letöltendő börtönbüntetést szabnának ki rá.

Szexuális tartalmú üzeneteket küldött diákjainak egy budapesti általános iskola történelemtanára, ezzel pedig érzelmi és erkölcsi fejlődésüket is veszélyeztette – írja az ügyészség. A 47 éves férfi ellen vádat emeltek.

A vádirat szerint a férfi 2016 februárja és 2017 májusa között az egyik kiskorú tanítványának, az akkor 13 éves – időközben pedig 14. életévét betöltött – diáklánynak rendszeresen, legalább 100 alkalommal küldött szexuális tartalmú és közvetlenül vagy átvitt értelemben szexuális cselekményekre utaló üzeneteket.

A férfi ezután 2017 májusában egy másik, akkor szintén még csak 13 éves diákjának küldött hasonló üzeneteket, visszaélve a kiskorú lány ragaszkodásával, jóhiszemű bizalmával.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfival szemben két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A kerületi ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre ítélje, valamint tiltsa el a tanári, illetve minden olyan más foglalkozástól, amely kiskorúak nevelésével, felügyeletével, gondozásával kapcsolatos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top