Aktuális

Folytatódik a nyomozás a Fenyő-gyilkosság ügyében

Váratlan bejelentést tett a rendőrség.

Folytatódik a nyomozás a Fenyő-ügyben – írja honlapján a rendőrség.

Az április 10-i közleményben az áll, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2017. október 31. óta folytatja a nyomozást Fenyő János meggyilkolásának ügyében, és hogy a rendőrök 2018. március 22-én gyanúsítottként hallgatták ki a jelenleg börtönbüntetését töltő 50 éves Portik Tamást.

Az Index azt írja, forrásaik szerint a rendőrök már korábban is azt állították, hogy gyanújuk szerint Portik közvetítő lehetett az ügyben, azt azonban eddig még nem sikerült bizonyítaniuk, hogy ő lett volna a megbízó.

Fenyő Jánost 20 évvel ezelőtt, 1998. február 11-én lőtték agyon Budapesten, a II. kerületi a Margit körút és a Margit utca sarkán. Az ügyben, amelyet a bíróságon az Aranykéz utcai robbantással együtt tárgyaltak, tavaly tavasszal született jogerős ítélet, amikor a szlovák Jozef Rohácot életfogytiglani, Portik Tamást pedig harmadrendű vádlottként, felbujtóként 13 év börtönre ítélték.

A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi osztálya végzi.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top