Aktuális

Megerőszakolta cellatársát egy győri rab

Bántalmazta és meg is lopta őt. Most tizenkét év börtönbüntetést is kaphat.

Megverte, kifosztotta és megerőszakolta cellatársát egy győri férfi egy Győr-Moson-Sopron megyei börtönben – írja a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség.

Az ügyészség vádirata szerint az eset a tavalyi év elején történt. Mindkét férfi előzetes letartóztatás miatt került börtönbe, ahol 2017. február 20-án közös zárkát kaptak. A vádlott már a következő éjszaka kivette cellatársa párnája alól a szekrényének kulcsát, hogy meglophassa őt: többek között tisztálkodási szereket, dohányzáshoz szükséges eszközöket, ruhákat lopott tőle. Ezután többször is bántalmazta a férfit, ezeket az eseteket pedig „edzésnek” nevezte.

A negyedik naptól kezdve már szexuális kapcsolatot is szeretett volna a sértettel, aki azonban ezt határozottan elutasította. A vádlott emiatt újra nekitámadt, ököllel és egy székkel is többször megütötte, megrugdosta. Amikor a férfi már védekezésképtelen volt, a vádlott megerőszakolta, vagyis a vádirat szerint „többféle szexuális aktusra is rákényszerítette” őt.

A magatehetetlen férfi számos zúzódásos sérülést szenvedett el, amelyek könnyű sérülésnek minősülnek, de az ügyészség szerint a bántalmazás súlyosabb, csonttöréses sérüléseket is okozhatott volna. A bántalmazott férfi szerencséjére a börtönőrök még aznap észrevették a sérüléseit, így azonnal orvosi ellátást kapott. Az erőszakoskodó cellatársat elkülönítőbe helyezték.

Az ügyészség a vádlottat három bűncselekménnyel: szexuális erőszakkal, kifosztással és minősített testi sértéssel vádolja. Akár tizenkét év börtönbüntetést is kaphat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top