Aktuális

Még a bankautomatát is leszerelték Mindszenten a bankfiók bezárása után

Most Hódmezővásárhelyig kell utazniuk egy pénzfelvételért a helyieknek.

Miután december 31-én bezárt a helyi bankfiók Mindszenten, március 23-án még a bankautomatát is elvitték. Elvileg hamarosan érkezik egy új ATM a Csongrád megyei városba, de azt nem tudni, pontosan mikor. Jelenleg Hódmezővásárhelyre kell utazniuk a helyieknek, ha banki ügyeket szeretnének intézni – számolt be róla a Délmagyar.

A lap azt írja, a helyieket – különösen az időseket – nagyon rosszul érintette a változás, így ugyanis egy egyszerű banki ügyintézésből egész napos program válhat, az időseknek pedig megterhelő lehet a rövid utazás is. Eddig legalább még a pénzfelvétel nem jelentett gondot, de most, hogy az OTP leszerelte az automatát, ennek is vége.

A Délmagyar úgy tudja, a bankautomatát azért kellett leszerelni, mert az épületet a jövőben más fogja bérelni, az új gép pedig a Köztársaság tér 6. szám alatt, a Kormányablaknál lesz. A telepítés folyamata a szerződéskötésnél tart – közölte a bank.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top