Aktuális

Rémisztő cigis dobozok után jönnek a rémisztő kávécsomagolások

Kaliforniában bíróság mondta ki, hogy a kávéforgalmazóknak fel kell hívniuk a fogyasztók figyelmét a kávé rákkeltő kockázatára a pörkölési folyamatban keletkező mérgező anyagok miatt, ha ezt nem teszik, jelentős bírsággal kell számolniuk.

Mintegy kilencven kávéforgalmazót, köztük a Starbucks céget perelt be egy civil szervezet Kaliforniában, mondván, megsértik az állam törvényeit, amelyek megkövetelik a vállalatoktól, hogy figyelmeztessék fogyasztóikat a termékeikben lévő daganatkeltő hatású anyagokra. Az egyik ilyen az akrilamid, amely az élelmiszerek és az italok hőkezelése során keletkezik, a szénhidrátok, telítetlen zsírsavak, aszkorbinsavak vagy származékaik reakciója eredményeként. 

Elihu Berle bíró a civileknek adott igazat, indoklása szerint a Starbucks és más cégek nem tudták bizonyítani, hogy nincs jelentős egészségi kockázata a kávépörkölés folyamán keletkező karcinogénnek. 
   
 Az amerikai Nemzeti Kávétársaság (NCA) közölte, fellebbezést és további jogi lépéseket fontolgat. A szervezet annak a véleményének adott hangot, hogy a rákkeltő figyelmeztetés nem fog javítani a közegészségügyi állapotokon. „Félrevezető lenne a rákkeltő figyelmeztetés feliratozása. Az amerikai kormány saját étkezési irányelveiben megfogalmazódik, hogy a kávé az egészséges életmód része lehet” –olvasható közleményükben. 
   

 A kávéipar szerint a vegyület jelentéktelen, nem egészségkárosító mennyiségben van jelen a kávéban, és ki kell vonni a törvény hatálya alól, mivel egy természetes folyamat következménye a pörköléskor.
    
A keresetet még 2010-ben indította az egészségre káros anyagok kutatását és oktatását célul kitűző nonprofit szervezet. A kaliforniai bíró annak ellenére hozta meg döntését, hogy az elmúlt években számos tanulmány a kávézás egészségre előnyös hatásait mutatta ki, sőt 2016-ban a Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége levette a kávét a karcinogén anyagok listájáról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top