Aktuális

Puskákat, pisztolyokat fog gyártani Magyarország

Gyalogsági kézi lőfegyvereket fog gyártani Magyarország – jelentette be a Simicskó István honvédelmi miniszter és Karla Slechtová cseh védelmi miniszter szerdán Budapesten.

Az erről szóló licencszerződést szerdán Budapesten írta alá David Höfer, a Ceská Zbrojovka Export vállalat vezérigazgatója és Kránicz Roland, a HM ARZENÁL Zrt. vezérigazgatója. Simicskó István elmondta: cseh licenc alapján első lépésben a fegyverek összeszerelése indul meg, majd 2019 januárjától a teljes gyártás Magyarországon lesz. Ez mintegy 200 embernek új munkahelyet is jelent majd – tette hozzá.

lőfegyverek, miniszterek (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Papírok, miniszterek, aláírások (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A lőfegyverek magyarországi gyártásáról szóló bejelentést Simicskó István „történelmi jelentőségűnek” értékelte. Kiemelte: ezzel újabb mérföldkőhöz érkeztek a Magyar Honvédség fejlesztésében. „A magyar hadiipar újraindul” – vizionálta a miniszter.

Karla Slechtová cseh védelmi miniszter azt mondta: a Cseh Köztársaság minden védelmi ipari együttműködést támogat a két ország között. A tízéves távlatú szerződés 100 millió euró értékben, 200 ezer lőfegyverről szól. E Magyarországon gyártott fegyverekből a cseh haderő is részesül majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top