Aktuális

Lesz még Gyurta a medencében!

Gyurta Dániel a Facebookon jelentette be, hogy visszavonul. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó ezt írta a közösségi oldalára.

„Visszaemlékszem, amikor 1999-ben a Komjádi Uszodába először lementem és találkoztam Rózsa Norberttel, aki miatt én az uszodába »kényszerültem« minden nap, hiszen ő volt az, aki meghatározta az én fiatal koromat, olyan akartam lenni, mint ő” – mondta Gyurta Dani a Blikknek évekkel ezelőtt, hozzátéve, hogy tulajdonképpen miatta vált olimpiai bajnokká.

Már 13 évesen Gyurta Dániel tartotta 200 méter mellen a 16 éves korosztály országos csúcsát (2:16,58). 2002-ben minden távon döntős lett mellúszásban az ob-n.  Rengeteg interjú készült vele, szponzori szerződést kapott, és néhány rész erejéig szerepelt a Barátok közt című sorozatban is. A hirtelen jött népszerűséget nehezen tudta feldolgozni, az ezeket követő eredményei csalódást okoztak.

  • „Az igazán nagy sportoló nem akkor kemény, amikor minden rendben van, hanem amikor nehéz, fáj, nem megy neki.”

Gyurta Dániel bejelenti visszavonulását (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

A 28 éves sportoló 2012-ben a londoni olimpián ért a csúcsra, amikor megnyerte a 200 méteres mellúszás döntőjét. 2009 és 2013 között három vébén sem lehetett legyőzni ebben a számban.

Nehéz pillanat ez az életemben, mert 90 százalék volt a teljesítményem, ez már nekem nem megfelelő, mert 110 százalék jellemző rám. Remélhetőleg lesz Gyurta a medencében, mert a testvérem versenyez a most kezdődő ob-n

– mondta könnyes szemmel Gyurta Dániel a búcsúzáskor. Ezután a vízbe ugrott a Komjádi uszodában, és leúszta az utolsó 50 méterét.

Gyurta Dániel a Komjádi uszodában (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

  • „Egy másik nemzetet úgy tisztelhetek meg, ha a saját nyelvén szólalok meg.”

Gyurta Dániel előtt ígéretes sportdiplomata-karrier áll, a jövőben leginkább erre fog koncentrálni, legalábbis ezt ígérte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top