Aktuális

Megölte féléves kisfiát, majd magával is végzett egy lengyeltóti asszony

A helyiek szerint az 35 éves nő mindennél jobban imádta gyermekét. Senki sem érti, miért fordult ellene.

„Kevés aranyosabb embert ismertem nála. Amikor itt dolgozott Lengyeltótiban, nem tudtam olyat kérni, amiben ne segített volna” – nyilatkozta a Blikknek egy idős nő arról a 35 éves anyukáról, aki szerdán, miután hazavitte a védőnőtől, megölte fél éves gyermekét, majd magával is végzett. Az anyuka aznap délután egyedül volt otthon: szülei és férje is dolgoztak.

A lap információja szerint a fiatal anyuka és párja, aki autószerelőként dolgozik, nyáron tartották az esküvőjüket. Röviddel ezután született a kisbabájuk. „Sokként ért mindenkit, amikor megtudtuk, mit tett magával és azzal a tüneményes kisfiúval. Biztos, hogy valami olyan betegség gyötörte, amiről talán senkinek nem beszélt.”

A Blikk elérte a fiatal nő édesanyját, aki sírva csak annyit mondott, nem tudják, miért tette ezt a lányuk. Az ügyben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés miatt nyomoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top