Aktuális

Eltörte az orrát a sofőrnek, amiért az ráhúzta a kormányt

A bíróság fog dönteni annak a férfinak a sorsáról, aki eltörte az orrát és egy fogát is kiverte egy salgótarjáni sofőrnek, mert szerinte ráhúzta a kormányt felesége autójára.

Vádat emelt a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki csúnyán megvert egy sofőrt egy közlekedési incidens után.

A vádirat szerint a vádlott és felesége együtt autóztak Salgótarján utcáin a feleség vezette kocsiban, amikor a későbbi sértett egy kereszteződésben „rájuk húzta a kormányt”. A vádlott már a kocsiban mutogatással fejezete ki nemtetszését a manőver miatt.

A két autó úti célja ugyanabban az utcában volt, egymáshoz közel parkoltak le. A vádlott ekkor kiabálva számon kérte a másik autó sofőrjét, aki kinyitotta a kocsi ajtaját, és közben szóváltás alakult ki köztük. A vádlott ekkor háromszor ököllel fejbe ütötte a sofőrt, akinek az ütések hatására bal metszőfoga letört, az arcán és az orrán zúzódásos sérüléseket szenvedett, az orrsérülés következményeként az orrsövénye elferdült.

Az ügyészség kitér rá, hogy a traumás jellegű orrsövényferdülés súlyos egészségromlást eredményezett a sértettnél, mivel az csak műtéti beavatkozás elvégzését követően, mintegy egy év múlva állítható helyre.

A férfi ügyében a Salgótarjáni Járásbíróság fog dönteni, aki ellen súlyos egészségromlást okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top